29. fejezet: VÉGE ~ EPILÓGUS

*HARMADIK FÉL SZEMSZÖGE*

Emlékszel még, amikor az öt srác, névszerint NamJoon, Jin, Suga, J-Hope, és a legfiatalabb, V, szenvedve keltek fel melengető, puha ágyukból? Szitkozódtak, morogtak. Utálták, hogy újra kezdődik minden elölről. Tanulhatnak, teperhetnek nyolc és fél hónapon át, a könyvek fölött görnyedve.
Nem akarták, de erről nem dönthettek. Lomhán mentek az iskolájukba első napon. Persze egymásnak örültek, mint mindig, de a tanároknak, a krétapor szagának, és osztálytermek látszatának már kevésbé.
Viszont nem voltak olyanok, akik zavartatták volna magukat, holmi iskolai élet miatt. Ugyanúgy elmentek bulizni, vagy csak iszogattak otthon.
Az iskola második napján is másnapos fejjel néztek a semmibe, mert a sárga földnél is alább itták le magukat. De az emlékeken jókat nevettek, mint például amikor Suga képes volt belegyömöszölni egy üveg alkoholt a hátizsákjába.
Aztán amikor már belemerültek a suliba, az egész mindenséget felforgatta egy Jimin nevű srác, ki a semmiből érkezett. Nem tudták, bemerjék-e fogadni, bemerjenek-e vállalni egy újoncot. De megtették...már ekkor érezték, szükség van Jiminre. 

V életét fenekestül felforgatta, tetőtől talpig. A fiú megbabonázta a társát, levette lábáról, és boldog párkapcsolatba csöppentek egymással.  Bár Tae tartott a furcsa, új életmódtól, tetszett a kis kalandornak a helyzet. Hiszen ő volt a nagy, ismert Kim TaeHyung, aki bátran vette az akadályokat, megmérettetéseket.
Jimin pedig...a visszahúzódó, félénk fiú, párjának hála megmutatta foga fehérjét, kibújt a zárt virágszirmok ölelő karjai közül. Lazább volt, mint egész eddigi életében valaha, könnyebben sikerült bajba keverednie is.
Viszont amikor veszekedtek, mindketten mélyponton álltak. De nem tarthatott sokáig a némaság ugyan, a másik irányába, köszönhetően az együttélésnek, és a végtelen szeretetnek. Néhány órán belül, egymás karjaiban feküdtek, ugyanúgy, mintha mi sem történt volna, de megviselte őket.

De a kalandok zűrös sorozata nem fejeződött be, csupán csak ennyivel. Hiszen ott volt még az, hogy a két fiúnak bekellett vallani érzéseiket a barátaiknak. Vagy amikor Yoongi zsarolta őket, Yoonaval.

Nehéz időkön mentek keresztül, de átvergődték magukat, és a legfontosabb az az, hogy boldogok voltak, és nem állhat az útjukba semmi sem. Mert szerelmesek...

Mikor csendesedtek a dolgok, és Jiminnel, immáron hatan folytatták az iskolát, hirtelen újra felkavarodott minden.

Csatlakozott társaságukhoz Jungkook, akinek a beilleszkedését gátolta az is, hogy az első szöuli napján beleszeretett egy lányba, aki Yoongi húga volt. Junghwa sem ellenezte a kapcsolatot, hamar egymásra találtak a fiatalok, de a szerelem megtört, akárcsak a jég, darabokra hullt, és szakítottak, egy akkor még értelmetlen dolog miatt. Ez a kusza gondolat, már érthető...

Érthető, hogy Suga és Yoona, valamint Jungkook és Junghwa miért is váltak el egymástól. Nem azért, mert nem ápoltak szép kapcsolatot, vagy mert veszekedtek. Nem. Az ok az az volt, hogy a két lány összefogott, és kifigyelték a két jó barátot, akik pár hét alatt összemelegedtek, tudat alatt.

És az este, az az éjszaka, mikor Kook ott aludt a "Min háznál", és elcsattant az a bizonyos csók. Minden onnan kezdődött körülöttük. Bár tartottak a kapcsolattól, végül összehozták. És hogy boldogok voltak-e?

A lehető legjobban.

Szerették egymás társaságát, vicceit, szlengjeit. Bár Jungkook, mondhatni elég sokszor megakarta párját dönteni, nem tette, mert tudta, hogy az idősebb nem áll még rá teljesen készen. Csak türelmesen várta azt a pillanatot, amikor dönt, szerelme.

De még mielőtt ez megtörténhetett volna...!?

A legfeszültebb időszak következett mint az iskolai életben, mint a kapcsolatukban. Kookot, Jimin korrepetálta minden egyes nap, hogy az érettségije sikerülhessen, ám Suga meg volt bizonyosodva a tényről: Jungkook megcsalja őt...talált mást maga mellé.

Elkeseredett, és csúnyán összevesztek párjával, aki szünetet kért.

Csupán néhány nap telt el, de az éveknek tűnt. Elmúlt a ballagás, és már az érettségire készültek, amikor egy nap Kookie kopogtatott Yoongi ajtaján. A nap, amikor kibékültek.

És mikor végeztek kínok között a szóbeli érettségikkel is...egy csodás dolognak számított.

Valamint nem elhanyagolható, hogy Suganál is megtört a jég, és készen állt, a Jungkookkal való együttlétre.

Nyíltan kijelentette a fiatalabbnak: "Akarlak".

A fiú nagyon boldog volt, hogy szerelme mondta ki, ő akarta, így gyönyörű, emlékezetes órákat töltöttek el a szobájukban, mindaddig míg ennek vége nem lett.

Befejezték a kis akciójukat, és épp a konyhában tevékenykedtek, amikor váratlan vendégek érkeztek;     Yoongi szülei.

Egyik felnőtt sem tudott róluk, így mindkettőjüknek újdonságként szolgált a hír, miszerint a fiuk a saját nemébe tartozó emberekhez vonzódik.

Az édesanya nem akart hinni fiának, nem akart beletörődni sem, míg az édesapa bíztatta őket, hogy minél boldogabbak legyenek.

Suga borzasztóan haragudott anyjára, hiszen nem várta ezt tőle. Ismerte milyen, de volt egy hangyányi remény elméjében, mely szertefoszlott azon a délutánon...és hatalmasat kellett csalódnia...

De mint mindenki szíve, a zord szívű anyuka is meglágyult, amint látta mennyire boldog gyermeke. Kénytelen volt elfogadni, hiába őrli magát, azzal csak a saját szívének árt.

És végül mindenki boldog lett, mindenki élete széppé vált.

Yoongi boldog volt Jungkookkal, és fordítva is így volt ez.

V szerette Jimint, és az érzés kölcsönös volt, nem is akármennyire.

NamJoon is meg volt párjával, Boraval.

Jin, aki Suzyból rosszkislányt faragott, megenyhült, és fordult a kocka a helyzetükben.

J-Hope pedig egyedülálló volt, mindaddig, míg Junghwaval nem találtak egy közös pontot...

Bár Suganak eleinte nem tetszett a dolog, beletörődött, azon az alapon, hogy ha ő boldog, a szeretett húga,és egyik legjobb barátja is had legyen az.

Így folyt tehát, egy egész iskolai évük, a Bangtan Boys srácoknak, kiknek meglett a lánybandájuk is, a Bangtan Girls. Sok mindenen átmentek, de együtt a legnagyobb gondokat is legyőzték. Mert összetartottak...anélkül, nem alakulhatott volna ki semmi közöttük.

És bár ezek után máshol folytatják útjukat, külön helyeken, egy családként fogják tartani a kapcsolatot.

Nem dobják el maguktól a szebbnél szebb emlékeket, mert mindezeket kialakították valamik, melyek eldobhatatlanok:
A Változó Lelkek!

_____________________________

Sziasztok! :)

Huhh...hát...mit is mondhatnék.  Véget ért, életem második komolyan vett fanficje.

Hogy mit érzek most?

   Jelenleg fáj, hogy itt bekell, hogy fejeződjön.

Az egyik részem sajnálja, a másik pedig örül neki.

Amikor az utolsó sorokat írtam, és utána formáztam meg, a sírás kerülgetett, de erős maradtam, és nem könnyeztem meg.

Nagyon a szívemhez nőtt ez a kis fanfiction, ami az első nagyon komolyan vett irományom volt.

Ezúttal szeretnék minden egyes olvasómnak ÓRIÁSI KÖSZÖNETET MONDANI!

Köszönöm szépen, hogy velem voltatok, izgulva vártatok valamennyi fejezetet, és bár tudom, nem vagyok olyan jó író, remélem sikerült átadnom a gondolatokat, érzéseket.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm, irtózatosan hálás vagyok nektek! <3

Valamint szeretném a kedves olvasóimat megkérni, hogy vagy itt, vagy pedig a Facebook bejegyzésemnél nyílvánítsanak véleményt, mert tényleg nagyon szeretném tudni, kik azok akik végig itt voltak, akik kitartottak. Jöhetnek nyugodtan a hideg-meleg vélemények, az igazat szeretném olvasni! ;)

Hát...azt hiszem én itt be is fejezném. Remélem továbbra is velem lesztek, az újabb fanfictionnél, és az OS-eknél, rövid sztoriknál!

Harmadjára is: Köszönök mindent nektek! :3

Sziasztok! :)

28. fejezet: Sorry, but my mom is a monster

*JUNGKOOK SZEMSZÖGÉBŐL*

-Mégis mi az, hogy mit akarunk tőle? -kisebb szünetet tartott a középkorú hölgy- A saját fiammal azt csinálok amit akarok. -ledermedtem
-Mi az, hogy a fiukkal?
-Yoongi a fiunk...-elkerekedtek szemeim, és köpni-nyelni nem tudtam
-E...elnézést kérek. -hajoltam meg
-De te ki vagy? És miért vagy a gyerekem lakásában, félmeztelenül? -kérdezte a hölgy
-Helyesbítenék...miért vagytok mindketten félmeztelenül? -vetett szúrós pillantásokat felém az anyukával hasonló korú, és magasságú apuka
-Én...én Suga barátja vagyok...-köszörültem meg torkomat, és próbáltam magabiztos lenni
-De miért vagy félmeztelenül...a barátok nem szoktak csak így flangálni egymás előtt....
-Öhm...azt hiszem félreértik...én...én nem úgy vagyok a barátja, hanem mint párja...mint szerelme. -pillantgattam fel-le
Hatalmasra tágult szemekkel illettek mindketten, én pedig egyre kellemetlenebbül éreztem magamat, egyedül.
Én azt hittem tudtak rólunk. Hiszen én beszámoltam a családomnak...ezek szerint ő nem tette. De vajon mi oka volt erre?
Szégyelli? Hiszen az egész suli tudja már... Pont a szülők, miért nem?
-Hívd ki a fiamat! -kezdtek el könnyek folyni az édesanya szeméből
Irtózatosan megrémültem. Ennyire nehezen viselné?
-Hölgyem! Kérem ne...
-Nem megmondtam valamit? Takarodj innen! Yoongit akarom látni. -hátráltam meg
-Nyugodj meg! Nincsen semmi baj! -nyugtatgatta feleségét ömm...fogalmam nincs hogy hívják az urat- Hívd ki a fiamat, Jungkook!? -kérdőn nézett rám, mire bólintottam
Futólépésben eredtem meg, és vesztem el a lakásban. Felrohantam a szobánkba, és megtaláltam az ágyon ülve, körbebugyolálva a fehér takarókkal, reménykedve abban, hogy itt nem fog rátalálni senki. Vagyis gondolom ez járt a fejében.
-Kicsim! Anyukád szólított! -simogattam hátát, amint mellé telepedtem
-Nem fogok lemenni...-zokogott, úgy hogy alig volt hallható mondandója
-Ott leszek veled...nem hagylak magadra, egy percre sem! -pusziltam hajára
-De te nem ismered őket... -szipogott- Apa megfogja érteni...ő mindig is megértett. De anya elviselhetetlen ilyen helyzetekben. Ő nem fogja tudni felfogni, és amíg, és amikor csak lehet keresztbe akar majd tenni. Ezért nem szóltam nekik.
Most már megértettem. Félt, hogy esetleg nem kapunk "áldást", és elveszít, netán eltiltanak egymástól bennünket. Tartott attól, hogy az édesanyja kiátkozza a családból, és nem akarja többé látni majd. Sajnos ez még nincs kizárva.
Nem rosszat akarok neki, de a hölgy kiindulásaiból ítélve, én semmi jóra nem számítok a késő délutáni órákban....
Egér itatás viszont lesz bőven...ebben az egyben biztos vagyok.

Lassan segítettem fel szerelmemet a lepedőhalomból, majd felvett egy melegítő alsót, mely szürke színt mutatott, valamint egy fekete pólót. Én is hasonló, laza öltözéket öltöttem testemre, majd kézenfogva indultunk el a földszint felé, ezzel is jelezve, mi egymáséi vagyunk, nem szakíthat szét bennünket a szülői akarat, semmi féleképpen.
A lépcső aljánál megtántorodott párom, de én húztam magammal. A család is beljebb fáradt, és a konyhában fogadtuk őket. Ők az asztal egyik oldalán ültek, mi pedig velük szemben.
-Mi van Yoonával, Yoongi? -kérdezte a kicsit higgadtabb állapotban lévő anyuka, akit mint fent megtudhattam, Min SunBin-nek hívtak
Az apuka nevét is megérdeklődtem, neki valamiért barátságosabbnak tűnt a megnevezése: Min WooJin.
Az asztal lapja alatt szorítottuk összefont ujjainkat, majd amikor Suga megszólalt, szorított a fogásunkon.
-Mi lenne? ...-válaszolt komoran- ...dobott, mert szerinte már eltávolodtunk, és Jungkook a nekem való...és nem is tévedett.
-Mi az, hogy nem tévedett? Felfogod a szavaidnak a súlyát Min YoonGi? Bátran, és büszkén kitudod jelenteni, itt a szemünk előtt, hogy meleg vagy? Pár hónap leforgása alatt, identitást váltottál? -kezdett hangos kiabálásba
-Igen! Képes vagyok kijelenteni, hogy a fiad meleg! És nem érdekel a véleményed! Magasról teszek rá. Nem tudsz ellene mit tenni!
-Tudod te, hogy mik ennek a kapcsolatnak mondható valaminek a következményei? ...-ismét szünetet tartott- Nem lehet esküvőd...nem lehetsz boldog apuka, mert nem lehet gyereked...és még sorolhatnám. Annyi mindentől megfosztod magad. -borult ki Sunbin
-Mintha azok az embereknek meg lenne tiltva a házasodás, akik a saját nemükhöz vonzódnak...nem mellesleg örökbe is fogadhatunk gyereket, ha annyira vágyunk rá.
-És milyen élete lesz, szegénynek? Kifogják gúnyolni, mert két homokos neveli. -sziszegte a szavakat fogai között, a kissé....kissé nagyon ellenszeves nő
Ha tehetném, rég elküldtem volna melegebb éghajlatra.
-TAKARODJÁL INNEN ANYA! -fakadt ki Yoongi, mire tátott szájjal figyeltem tovább az eseményeket
Erre nagyon, de nagyon nem számítottam.
-Hogy beszélsz te velem? Mocskos kölyök. Ezt tanítottam neked?
-Úgy beszélek veled, ahogy megérdemled. A kutyáddal jobban bánsz, és beszélsz mint velem! Menjél el innen!
WooJin megköszörülte a torkát, és megfogta fia másik kezét, bíztatásképpen.
Feleségét kezdte el kitoloncolni a lakásból. Mikor Sunbin, nagy cívódások közepette elhagyta a házat, WooJin visszafordult, és kedves szavakat intézett felénk.
-Ne haragudjatok meg! Én...én sok sikert kívánok nektek, és bár eléggé furcsa a helyzet nekem is, ugyanúgy fiamként szeretlek, Yoongi! És Jungkook! -szólított meg- Üdv, a családban! -ölelt magához
-Köszönöm, Uram! -hajoltam meg, mire félúton megállított, és kérte, hogy ne magázódjunk, kényelmesebb a tegeződés
Na őőőőő, szimpatikus nekem.

Amint elmentek, hangosan bevágtuk az ajtót magunk után, és Yoongi kisírt szemeibe néztem.
-Fáj? -kérdeztem, de szinte egyértelmű volt
A saját anyja nem áll mellé... siralmas.
-Apával mindig is jobb volt a kapcsolatom... tudtam, hogy ő legalább megért majd. Csalódtam volna benne, ha nem. Anyámtól mást sem vártam...
-Nem lehet, hogy ez egy buta fellángolás volt felőle? -karoltam át derekánál, ő pedig szorosan átölelt
-Nem...ismerem milyen. Ezt teljesen komolyan gondolta...sajnos.
-Majd megbékél idővel...
-Talán...
-Biztosan. Csak kérlek, hogy ne mindenben a rosszat lásd. Mindenki változik...mindenkinek változik a lelke...majd megenyhül.
Nyelt egy nagyot, bólintott, és kifújta a benn tartott levegőjét.
-Befejezzük a halovány vacsit? -halovány mosoly terült el, gyönyörű arcán
Tudom, hogy erőltetett volt...
Esetlen, erőltetett mosoly. Látom rajta, hogy bántja az eset és megviselte. De kit nem érintene rosszul egy ilyen beszélgetés?

*SUGA SZEMSZÖGÉBŐL*

Az ajtótól visszasétáltunk a konyhába, hogy folytassuk a vacsorát...
Bevallom, nagyon rosszul érzem magamat anyám miatt. Mindig is ilyen volt, világ életében, de hogy ennyire ellenem legyen....
Apumban megint nem kellett csalódnom, tudja jól milyen helyzetben vagyok. Ilyen idős korában ő is bi volt. A szülei ugyanezt tették vele, mint velem, csak náluk az egész család elítélte. Aztán amikor (sajnos) feleségül vette anyát, mindenki imádta, szerette. Szerintem gusztustalan viselkedés.
A melegeket miért nem lehetne elfogadni, egyszer, valahára?
Nem vagyunk különbek mi sem a többiektől, csak máshogy fekszünk le egymással, meg nem lehet saját gyerekünk.
Sosem fogom megérteni az ilyenféle embereket....


A vacsorát elkészítve, mindent meg is ettünk, majd egy gyors tusolás után, az ágyban folytattuk a napot. Elég sokáig fent voltunk. Az egész éjszakát végig beszélgettük.
Leginkább én meséltem anyámról, a gyermekkoromról. De bármennyit is beszéltem, ő végighallgatott.
-Éééés, ennyi...-fejeztem be életem történetét....
-Huh...hát nem mondom, érdekes egy gyerekkorod lehetett.
-Inkább unalmas, és rossz...mindez azért mert az anyám egy szörnyeteg...és nagyon sajnálom, hogy megkellett ismerned.

27. fejezet: Good or Not!? / Jó vagy Nem!?

Figyelmeztetés: 16+, yaoi

*SUGA SZEMSZÖGÉBŐL*

Annyira boldog voltam. Örömömben majd' kicsattantam. Az érzés pedig...leírhatatlannak bizonyult. Én tényleg nagyon szeretem ezt a fiút, és nem is értem miért gondoltam, hogy megcsal. Talán azért, mert már éltem át ilyet, és az is pontosan ugyanígy kezdődött. Minden egyes kapcsolatomnál félek, rettegek, és nehezen tudom rászánni magamat. Bár Yoonanál nem ez volt a felállás, belülről, egy hangyányit talán tartottam az egész mindenségtől.
Jungkooknál inkább a véleményektől tartottam, mintsem a kapcsolattól. Ezekelőtt már túl jó, szoros barátságba kerültünk, és az alap bizalom szint meg volt, szilárdan. Vele ezért is lehet könnyebb most.
Voltak hullámvölgyeink, meg minden egyéb, de igazából mit ér, ha a szerelem erősebb mindennél?

-Széppé tetted a napomat. Minden egyes percben vártam rád, hátha jössz majd egyszer, és lám...megtörtént. -mosolyogtam rá
-Viszonylag könnyen rászántam magamat. De kérlek, ne légy többé ilyen! Nem is tudom honnan szedted, hogy megcsallak...
-Én sem... -motyogtam el az orrom alatt
-Szeretlek! -simogatta meg hajamat
-Én is téged! Mindennél és mindenkinél jobban. -adtam egy csókot dús ajkaira
Folytattuk az idilli, meghitt, de mégis, leginkább romantikus pillanatsorozatot.
Bár tovább nem jutottunk csóknál, most nem is bántam. A sírástól kimerültem, és elegem volt a depressziós hangulatból. Most csak azt akartam, hogy magam mellett tudhassam, innentől fogva, örökké.


A nap további részében elmentünk Jiminékhez, elújságolni, hogy kibékültünk, és hogy elhozzuk párom ruháit, amiket elvitt tőlem.
Emlékszem arra a napra...tisztán.
Az utolsó mondata még mindig itt cseng a fülemben, és talán sohasem fogom tudni kitörölni onnan.
-"El kell gondolkodnom, hogy akarok-e még egyáltalán valamikor is a szemedbe nézni!"
A gondolatára is összerezzentem, kirázott a hideg, hiszen borzasztó emlékeket kelt most már épülőfélben álló lelkemben.
Mindezek mellett, nem tudom elfelejteni azt sem, amikor bekopogtatott ajtómon, melyen egy láthatatlan ködfátyol terült el, ami a szomorúságot, kínt, bánatot jelképezte.

Magam elé meredve ültem a kanapén és idéztem fel a rosszabbnál-rosszabb, valamint ezzel párhuzamban a jobbnál-jobb emlékeimet.
-Mehetünk? -kérdezte Jungkook, a vállamra téve kezét
-Persze! -rezzentem picit össze, és álltam fel
Összefontuk ujjainkat, majd távoztunk, hogy az én otthonomban folytathassuk napunkat.

*Három hét múlva, az utolsó szóbeli érettségi napján*

Körülbelül két hete vegezhettünk az írásbeli éretségikkel. Nem lettek olyan gázak, mint azt gondoltuk volna, sőt! Az osztályfőnök kifejezetten meg volt elégedve mindenki munkájával.
Ma épp az utolsó szóbelink volt. Mivel én mindenképpen a zenével akarok majd a továbiakban foglalkozni, és abból nem lehetett érettségit tenni, nem volt más választásom mint a testnevelés.
Bevallom, egészen jól sikerült, a vézna testem ellenére is.
Mindenki végig idegeskedte a napot, míg végül meg nem kaptuk a bizonyítványokat tanárunktól. Mindenki majd hogy nem kicsattant az örömtől.
Végre végeztünk, és olyan pályán tanulhatunk tovább amit szeretnénk is, nem pedig a szokásos kötelezőkön, előírtakon. Azért az osztálytól rossz lesz megválni, de mindenképpen tartani fogjuk a kapcsolatot, hiszen mindig is nagyon összetartóak voltunk, és szerettük is ezt a közösséget.

Mint ahogyan minden nap, ma is párommal, Jungkookkal mentem haza, vigyorogva, jókedvűen. Viszont ahogy öltönyben sétált mellettem...huh.
Kissé izgatta a fantáziámat, és késztetést éreztem arra, hogy leteperjem. Amit, ma meg is fogok tenni. Ahogy belegondoltam, hogy a mai estét mivel fogjuk tölteni, féloldalas mosolyra húzódott szám, és alig bírtam leplezni. Mindenképp meglepetésként akarom ezt neki "ajándékozni". Most már úgy érzem, éppen ideje van ennek, és nem szabad tovább váratnom. Annyi mindent megtett értem...
Megbocsájtott, holott nem bíztam benne, mindig kiállt mellettem, nem hagyott cserben, és szeretett. Kiérdemli, úgy gondolom.

A lakásba beérve,  kikaptam kezéből a kék kis füzetet, majd nyakába karolva ajkaira hajoltam. Hosszasan csókoltam, majd jeleztem neki, hogy vegyen az ölébe, amit készségesen meg is tett, majd a párnáitól elválva a nyakára kezdtem apró csókokat hinteni.
Nyelveink hevesen harcoltak egymással, és a bennem felgyülemlő adrenalin hatására, kénytelen voltam kimondani a tényt...:
-Akarlak! Ma...most! -suttogtam fülébe, majd rá is haraptam
Kérdő tekintettel nézett rám, majd egy mosoly terült el arcán.
Máris megérte....micsoda boldogságot okoztam neki.
Lábaimmal átkulcsoltam derekát, és így indultunk el a hálószobám irányába, mely már az övé is volt, hiszen együtt éltünk. A szobánk ajtaját kinyitotta, de olyan lökettel akart bevinni, hogy neki ütköztünk az ajtófélnek, így a csókunkba nyögtem egy aprót, valamint elengedtem egy "au"-t.
-Beindítasz! -suttogta ajkamra
-Ez volt a célom! -kuncogtam
Amint az ágyamhoz értünk, leterített arra, és elkezdett vetkőzetetni. A zakóink elszórtan voltak valamerre, mert úgy gondoltuk, nem lesz rájuk szükségünk, sötétkék ingeink pedig nyitottan szállingóztak testünkön. A nadrágok, csakugyan mint a zakók, valahol a földön hevertek.
Borzasztóan szexi volt a csapzott tincseivel, nyitott ingben, és fekete boxerban.
Nyakamon ott hagyta nyomát, megpecsételve ezzel azt, hogy az övé vagyok, és én magam sem cselekedtem máshogyan.
Mikor már egy anyag sem fedte testünket, elkezdett felkészíteni.
Hogy mit is éreztem?
Elsősorban nagyon zavarban voltam. Fürödtünk már együtt, láttuk a másikat meztelenül, de sosem értünk egymáshoz...legalábbis nem így.
Az ujjaitól nyöszörögtem, és a fájdalom hatására egy-egy könnycsepp is lecsordult arcom felületén. Feszített, fájt, égetett, ahogyan próbált felkészíteni.
Bár nagyon nagy odafigyeléssel munkálkodott testemen, és azon belül, mégsem tudta teljesen elfeledtetni a kínt, de mikor elérkezettnek látta az alkalmat, saját magát helyezte belém. Nagyon furcsa, szokatlan, és feszítő érzés ölelt körül, de az örömöm leírhatatlan volt még így is.
-Mozogj! -jeleztem neki
Ő csak sóhajtott egyet, és tette amit kellett. Mindvégig nagyon vigyázott testemre és rám is. Olyan lágyan, és gyengéden ért hozzám, hogy eltudtam volna akár olvadni is.
Végül hosszú-hosszú idők után együtt mentünk el, a másik nevét hallatva.
Elképesztő élményben volt részem, és a nap folyamán nem egyszer, és nem is kétszer éltem át, ismételtük meg a kis akciónkat.

*Két órával később*

-Azth...azt hiszem most már ideje abbahagyni...-dőlt le mellém, és nagyokat sóhajtott
-Kifáradtál? -kérdeztem, apró mosoly kíséretében
-Szerinted? Három menet után, szünet nélkül, ki nem? -nevette el magát
-Megbántad? -komolyodtam meg
-Dehogy! El sem tudod képzelni mióta várok erre a pillanatra -fölém magasodott, és gyengéden ajkaimra tapadt - Szeretlek!
-Én is szeretlek! Nagyon-nagyon! - lábadt könnybe a szemem, csókunk közben - De most...azt hiszem felkellene öltöznünk...-kuncogtam
-Hmmm...lehet mégsem vagyok olyan fáradt...-húzódott perverz vigyor arcára, csípőjét pedig az enyémnek lökte, aminek hatására felnyögtem, és körmeimet vállába mélyesztettem ...ennek nyoma marad -Nyugih....csakh vicceltem. -simogatta meg hajamat
Végül lemászott rólam, és felöltözött...vagyis...felvette a boxerét.
-Nem akarsz jobban felöltözni? -érdeklődtem
Erre csak megcsóválta fejét, majd az ásványvizes palackot magához véve, lecsavarta annak zöld színűre festett kupakját, és ajkaihoz emelve kezdett belőle nagyokat kortyolni. Én csak átöleltem derekát, amint felvettem az alsómat, majd felém nyújtotta az üveget, és megismételtem azt amit ő

Még néhány apró csókot adtunk egymásnak, vagy éppen bújtunk össze, mikor lementünk a konyhába. Valami kaját kerestünk, de ekkor kopogást hallottam meg a bejáratnál. Kérdő pillantást vetettem párom felé, aki csak biccentett egyet az ajtó felé. Elindultam, hogy kinyissam azt, és amikor megálltam előtte, majd a kilincsre fogva "feltártam" a bejáratot, szemeim óriásira kerekedtek, a szavam elakadt, és csak meredten álltam a két látogatóm...látogatónk előtt...
-M...mit kerestek itt? -dadogtam zavartan....

*JUNGKOOK SZEMSZÖGÉBŐL*

Talán a legjobb döntésemet hoztam meg, mikor eldöntöttem a fejemben, hogy igen, Jungkook ne légy meggondolatlan, ez csak egy hülye (elég hülye) kilengés volt a kapcsolatotokban, de a szerelem erősebb, megtudjátok oldani!
És tényleg így lett...
Végül, minden jóra fordult...és éltünk tovább, mintha mi sem történt volna.

*Három hét múlva, az utolsó szóbeli érettségi napján*

Az érettségim egész jó lett...hála Jiminnek. Szerintem ha ő nem korrepetál, megbukok, de így. Egészen életem végéig nem fogom tudni meghálálni neki a segítséget.

De mivel már vége, és a kezemben tudhatom a bizonyítványomat, boldogan sétáltunk hazafelé párommal, és többet még csak hallani sem akarok a suliról...egészen szeptemberig.

Amikor hazaértünk, kellemes melegség fogadott.

Yoongi azonnal az ajkaimra tapadt, majd jelezte, hogy vegyem fel, ahogyan mindig is szoktam. Kérésének eleget tettem, és hamarosan az ölemben tartottam, fenekénél fogva.

Hevesen téptük egymás száját, majd mikor a fülemhez hajolt, suttogni kezdett:

-Akarlak! Ma...most!

Ami az igazat illeti...megijedtem, de ez rögtön el is illant, és a szobája felé kezdtünk lépdelni, fel a lépcsőn. Az ajtónál nem volt sikerünk, és felakadtunk, mire nyögött egy aprót, nekem pedig elvette az eszemet, csupán ez is.

-Beindítasz! -suttogtam ajkaira
-Ez volt a célom! -kuncogott
Az ágynál leraktam, és azonnal le is tepertem. Levetkőztettem, úgy hogy csak egy boxer és a nyitott ingünk fedte testünket.
A nyakát megszívtam, ezzel egy nem aprónak mondható foltot hagyva magam után.
  Ez meg fog látszani...
Mindez nem nagyon érdekelt, ugyanis ő is megtette ugyanezt a lépést, csak a nyakam másik oldalán.
A kis "megjelölésünk" után, lehúztam saját boxeremet, az övével együtt, és ujjaimmal megkezdtem a felkészítését.
Láttam rajta, hogy szenvedett, de próbáltam nyugtatni, kedves, aranyos szavakkal illetni. Sajnos nem segített rajta túl sokat, mivel szeméből egy kisebb könnycsepp buggyant ki. Gyorsan töröltem le, majd azokat is amik ezek után következtek.
Lassan elég tágnak éreztem, és az ő fájdalommal teli hangjait is felváltották az élvezetesek. Óvatosan, és lassan kihúztam ujjaimat, majd saját tagomat vezettem bejáratához, és merültem el benne.
Egy mély, hangos sóhaj hagyta el száját, gondolom csak ennyire volt képes, ugyanis amint behatoltam, ajkaira tapadtam. Nem telt el túl sok idő, és már jelzett is:
-Mozogj!
Kérését teljesítve, elkezdtem lassú tempót felvenni, majd ahogyan egyre jobban megszokott, gyorsítottam. Többször is segítettem rajta, és végül az egyik ilyennél együtt mentünk el, egymás nevét eresztve ki ajkaink közül.

Az érzés leírhatatlan volt. Annyira régóta vártam már erre, hogy az elmondhatatlan. És végül megtörtént. Egy álmom vált valóra.

*Két órával később*

-Azth...azt hiszem most már ideje abbahagyni...-dőltem le mellé
-Kifáradtál? -kérdezte, apró mosoly kíséretében
-Szerinted? Három menet után, szünet nélkül, ki nem? -nevettem el magamat, miközben fejét mellkasomra tette
-Megbántad?
-Dehogy! El sem tudod képzelni mióta várok erre a pillanatra -magasodtam fölé, és ajkaira tapadtam, lágyan csókolva azokat - Szeretlek!
-Én is szeretlek! Nagyon-nagyon! - karolt a nyakamba - De most...azt hiszem felkellene öltöznünk...
-Hmmm...lehet mégsem vagyok olyan fáradt...-húzódott perverz vigyor arcomra, csípőmet pedig az övének löktem, aminek hatására felnyögött, és körmeit vállaimba mélyesztette -Nyugih....csakh vicceltem. -simogattam meg fejét
Végül lemásztam róla, és az ágyról is, majd felhúztam az alsómat testemre.
-Nem akarsz jobban felöltözni? -érdeklődött
Egy fejcsóválással jeleztem nem tetszésemet, és az asztalon ácsorgó vizes palackot meghúztam. Amikor a kupakját csavartam visszafelé, hátam mögül átkarolt szerelmem, az üveget pedig átnyújtottam neki...biztosan szomjas már.

Még néhány apró csókot adtunk egymásnak, vagy éppen bújtunk össze, mikor lementünk a konyhába. Valami kaját próbáltunk összedobni, kisebb-nagyobb sikerrel. Nem telt el fél óra, kopogásra lettünk figyelmesek. Párom elment ajtót nyitni, én pedig addig készítettem tovább a vacsoránkat.
-M...mit kerestek itt? -dadogott párom, mire összeráncoltam szemöldökömet, ellöktem magamat a pulttól, és a hang irányába sétáltam
Megálltam Yoongi mögött, és védelmezően tettem egyik karomat a dereka köré.
-Maguk kik? -mondtam komoran, érelemmentesen
-Ugyanezt kérdezhetnénk mi is...
-Yoongi párja vagyok. Jeon JeongGuk... -biccentettem- Maguk jönnek...
-A párja? -szúró pillantással illették szerelmemet
-Mi ebben olyan hihetetlen? -vontam fel szemöldökömet -Árulják már el, hogy kiket tisztelhetek személyükben...
-Mi...
-Jungkook! -fordult szembe velem Suga, és elszaladt, be a házba, könnyáztatta pillákkal
-Mit akarnak tőle?

26. fejezet: Forever / Örökké

*Két hónappal később*

*Suga szemszögéből*

Egy hete nem találkoztunk. Összevesztünk. Kikelt magából, őrjöngött, és mániákusnak nevezett. Sajnos mindezt...jogosan.

Néhány héttel ezelőtt, egyre kevesebbet volt velem. Mintha kezdtünk volna eltávolodni. Hozzám költözött, ketten éltünk itt már régebb óta nálam, a lányok pedig átvették a szerződést Jungkooktól, és most ők bérlik lakását.

Minden olyan jól ment. Boldogok voltunk, minden nap együtt mentünk fürdeni, mindent együtt csináltunk. Egyszóval: összenőttünk.

Meg volt az a bizonyos kötelék, mely elengedhetetlennek bizonyult. Szoros kapcsolatban álltunk, mint még eddig bárki mással soha.

De az utóbbi időben, mindig programja volt, akárhányszor csak együtt akartam vele lenni.

Kombinálni kezdtem a dolgokat...

Talán munkába állt. Bizonyára nem így van, hiszen eléggé lusta, és ezt amúgy sem titkolná. Lehetséges, hogy magántanárhoz jár...Bár sosem érdekelték különösebben a jegyei.

Talán...talán megcsal!? Van valakije?

Nem tudom róla elképzelni, hogy itt hagy. Annyira elhitette velem, hogy szeret. Mindenben mellettem állt. Kitartott mindvégig, és várta, hogy egyszer csak majd azzal fogadom, hogy a nyakába ugorva teperem le, hogy igen, készen állok életünk első, közös együttlétére.

Nem! Egyszerűen lehetetlen, hogy megcsal.

Mégis...mégis ez bizonyult reálisnak. Talált helyettem mást, aki szebb, aki jobb, és aki...lány.
Bármennyire szerettem volna azt gondolni, hogy csak én létezek számára, nem ment.

Az egyik nap, amikor fáradtan, egyedül értem haza az iskolából, közeledve a ballagáshoz és érettségihez, ledobtam magam a kanapéra és csak vártam, hogy ő is megjelenjen, és elbeszélgethessek vele. Ki kell derítenem, milyen nyomós oka van a távollétére.
Pihengettem, lézengtem, tördeltem ujjaimat az ideg hatására, mikor ajtó nyitódás volt észlelhető.
-Szia! -köszöntött, de én nem szóltam semmit, csak elé lépve kiadtam magamból mindent
-Szia!? Csak ennyire telik? Jungkook nézz már magadba! Én tiszta szívemből szeretlek, és ezt kapom vissza!? Itt hagysz, elhagysz...megcsalsz! Mindezt feltűnően, hátha végre megteszem ezt a lépést, nem igaz!? Nem így van? -üvöltöttem torkom szakadtából, majd egy-egy meleg, sós könnycsepp is legördült arcom bőrének felületén
-Miről beszélsz? -állt teljesen értetlen tekintettel, szemei ki voltak kerekedve, és meg kell hogy mondjam, jól színészkedett
-Ne nézzél madárnak! Minden egyes áldott adott nap, egyedül jövök haza, és szarsz a fejemre. Te mindig későn vágódsz be! Mi ennek az oka? Miért hagytad el azt az embert, aki a legjobban szeretett? Vágytam rád, vártam rád, harcoltam érted, ha kellett és...-közbe vágott
-Yoongi befognád? Ki a faszom csal meg? Szeretlek, és nem tudom mire volt ez jó! Ha annyira tudni akarod, Jiminnek segítettem a tanulásban, hogy ne húzzák majd meg érettségin. V is egyedül járkált haza állandóan, egyedül volt a napokban, és ő sem tudta hol van a párja. Mégsem vádolta meg minden értelmetlen dologgal, és nem vesztette el a bizalmát. Te meg...hogy képzelhetsz olyat, hogy megcsallak? Azt hiszed csak te küzdöttél a kapcsolatunkban? Hm? Mert ha így gondolod, kurva nagyot tévedsz! Mindenben melletted álltam, kihúztalak a bajból, és ezt kapom vissza? Üldözési mániád van? Mániákus lettél? -kisebb szünetet tartott- Jobb lenne, ha kicsit szüneteltetnénk a kapcsolatunkat. El kell gondolkodnom, hogy akarok-e még egyáltalán valamikor is a szemedbe nézni!

Sarkon fordult, és elment.

***

Egy hete nem láttuk egymást, csak az iskolában. Borzasztó érzés. A lelkiismeretem mardos. Szörnyű egy ember vagyok.

Mindezidő alatt megtudtam, hogy Jiminnél és V-nél tengeti mindennapjait.

De az őszintét megvallva, minden este vártam, hátha bekopogtat, hogy igen, megbocsájt. De nem.

Nem történt meg a csoda, és talán sohasem fog. Rettentően dühös vagyok magamra. A pokolig kívánom az egész lényemet. Egy áldott jó, kedves, odafigyelő, szerető emberről, ilyen dolgokat feltételeztem. Hányingerem van magamtól.

Szombat van.
Két nap múlva ballagás, utána egy hétre rá érettségi, de nem tudok odafigyelni a tanulásra.
A délelőtt folyamán itt volt nálam Junghwa és Yoona, akik szépen kioktattak immáron harmadjára. Teljesen igazuk volt. Eldobtam magamtól egy olyan embert, aki mellettem állt. És ő soha nem feltételezett volna rólam ilyeneket.

***

#Hétfő#

A ballagásunk hamar eltelt. De szörnyű volt, számomra. A szüleimnek nem mutathattam be, hiszen nem volt rá lehetőségem, mivel jelenleg nem alkottunk egy párt.
Mögöttem sétált, kezei épp hogy csak érintették zakóm felszínét, de az is felperzselő volt. Istenem, miért szeretem ennyire, és miért voltam ekkora barom?
Mikor az osztályfőnökünktől elbúcsúztunk, mindenki hazament. Sajnos én ismét egyedül. Egy gyors ruhaváltás, ajándéklepakolás után, úgy döntöttem, ha már nincs jobb dolgom, elkezdek tanulni az érettségire. A jegyzeteim felé görnyedve, látásom elhomályosult, majd a másik percben hevesen zokogtam, áztatva a füzetek vonalas lapjait.
Lassan álltam fel az ágyamból, és néztem körül szobámban.
Az ágyam. Mindennap itt ébredtünk egymás mellett, összebújva, reggeli csókkal kényeztetve egymást. Milyen régen volt már.
Tekintetem az íróasztalra vándorolt tovább. Itt közölte velem először, mennyire is szeretne lefeküdni velem. Ujjaimat végighúztam a berendezésen, majd újabb könnycseppet morzsoltam el.
Lábaim maguktól vitték testemet tovább az ajtóhoz. Oh, hányszor is tapasztott rá. Durván feszítettem hátra fejemet mindig, hogy nyakamat csókokkal halmozza el.
Most csak odasétáltam, háttal neki dőltem a nyílászárónak, és lecsúsztam guggolásba, onnan ülésbe tornáztam magam. Térdeimet felhúztam, karommal átkulcsoltam őket, és rájuk hajtva fejemet kezdtem el újra zokogni, itatni a lábamat fedő farmer anyagot.
Annyi közös emlékünk van.
Szinte észre sem vettem, hogy önkívületi állapotomban álltam a nappali kanapéja előtt, ahol...ahol az első csókunk volt. Itt kezdődött minden...az egész kapcsolatunk. Amikor lágyan, és félénken tapasztottuk egymásnak ajkainkat. Felbecsülhetetlen érzés volt. Most pedig, ez egy felbecsülhetetlen emlék.

Összerogyva a heverő előtt adom ki magamból a feszültséget, sírás útján. Iszonyatosan fáj, hogy elhagyott, ha nem is örökre, erre a kis időre is.

Gondolkodásomból, zokogásomból, "depressziómból", az ajtón való hangos dörömbölés szakított ki. Erőtlenül sétáltam el a bejáratig, majd a kulcsot elfordítva a zárban, kinyitottam azt...

*Jungkook szemszögéből*

Az ok, amiért elhagytam!?

Mindössze csak annyi, hogy nem bízott bennem. Megvádolt olyan dologgal, amit sosem tennék meg. És nem mellesleg: azt mondta, nem szeretem. Ez tette be nálam a kiskaput.

Kegyetlen érzés ölelt fel, de megbirkóztam vele.

Tudtam, hogy nagyon átkell gondolnom: megbocsájtok-e, vagy sem.

Nem akartam véget vetni a kapcsolatunknak, és talán nem is tudtam volna, hiszen ő az akit szeretek, nekem rá van szükségem. A kérdés, hogy mennyi időbe fog ez telni.

***

#Hétfő#

Elérkezett a ballagásunk napja. 

Hogy őszinte legyek, nem vártam. Itt terveztem bemutatni a családomnak Yoongit, de ebben a fennálló helyzetben, nem a legmegfelelőbb lenne. Nem is szóltam nekik semmit róla, csak annyit, hogy van ő nekem. 

Éppen az öltönyömet vettem fel, amikor a Jimin kopogtatott be a vendégszobába, melyet én birtokoltam.

-Gyere!

Belépett, és teljes öltözékében leült az ágyra.

-Hogy érzed magad? -kérdezi, mintha egy csöppnyi félénkség is rejtőzne hangjában

-Mármint?

-Tudod mire gondolok...-forgatta szemeit

-Sehogy. A döntésemet még mindig nem tudom biztosra, és nem vagyok valami jól, főleg, hogy én fogok mögötte vonulni. -szusszantottam, majd a plafont skandálva elmélkedtem magamban tovább

-Értem! Nekem tudod mi a véleményem! Most viszont induljunk. -bólintottam, majd elindultunk gyalog az iskolába

Az épület parkolója tele volt, az utca le volt zárva, és az út szélén is járművek álltak. 

Hamar megtaláltam családomat, és  üdvözöltem őket. 

Lassacskán elkezdődött a ceremónia. Borzasztóan sokat beszéltek, búcsúzkodtak, de amúgy aranyos volt. Mikor megkaptuk a tarisznyáinkat, és virágainkat, a családok, és hozzátartozók következtek az ajándékozásban, majd kezdetét vette az, amire talán már "mindenki" várva várt.

Elkezdődött a ballagásunk. Feszengve fogtam, inkább helyeztem rá Yoongi vállára tenyeremet, és úgy sétáltunk. Osztályfőnökünk, igazgatónk, és polgármesterünk kíséretében jártuk körbe az iskolát, és annak környékét, majd sor következett a búcsúzkodásra, köszönetnyílvánításra.

Mikor már végre mindennek vége lett, a két barátom kíséretében, virágok tengerével sétáltunk "haza". Amíg ballagtunk, és mentünk otthonunkba jöttem rá arra, hogy nekem szükségem van rá. Szükségem van Yoongira, és ezt ma közölnöm kell vele. Nem várhatok tovább. Fordított esetben, lehet én is bepánikolnék, és talán én is túlreagáltam volna, valamint kikeltem volna magamból, és hülyeségeket zagyválnék.
Talán egy kicsit még mindig csalódott vagyok, de mindezek mellett, a szerelem elhomályosítja elmém, és csak ő lebeg szemem előtt.
Mikor elértünk Jiminék házához, rögtön lepakoltam kezeimből a virágok százait, valamint a ballagási ajándékaimat, és mentem is átöltözni.
Úgy öltöztem fel, ahogyan a legjobban szerette. Szaggatott farmer, fehér póló, bakancs. Tipikus Jungkook style.
Belenéztem a tükörbe, és eltárgyaltam, hogy kurva jól nézek ki, így a telefonomat magamhoz véve, el is indultam, szinte futólépésben. Az ajtóból még Taehyungék egy "hova mész?"-t kiabáltak, mire én csak annyit mondtam: "Sugához". Ezzel biztosan mindent elárultam.
Megtettem azt a néhány utcányi távot, és a megfelelő házsornál lekanyarodtam. A már nagyon jól ismert épület előtt megállva, heves szívverések közepette sétáltam az ajtó elé, és kezdtem szinte szó szerint dörömbölni rajta. Lábam toporzékolt, egy percre sem bírtam megálljt parancsolni neki. Amikor hallottam bentről, hogy a kulccsal babrál, majd a kilincs lefelé, majd felfelé mozdul, eltátva számat lélegeztem, és vártam, hogy megmutassa magát. Hamar a szemem elé tárult látványa, de nem volt túl felperzselő...inkább...szívszaggató. Szemei alatt táskák voltak, íriszei pirosak, bőre csillogott a nem rég megtörtént (gondolom én) sírástól, mivel a cseppek nyomot hagytak maguk után. A lelkiismeretem vészesen dolgozott, és majd' megszakadt a szívem érte.
Láttam, ahogyan szemei hatalmasra nyíltak ki, amit megmosolyogtam, majd egy lépést téve felé, ujjait összekulcsoltam a sajátjaimmal, és számat ráhelyeztem az övére...tökéletesen egymásra illettek. Érzéki mozgást folytattam, és lágyan alsó ajkába haraptam. Értette a célzást, így azonnal beengedett, hogy ujjainkhoz hasonlóan nyelveink is összekapcsolódhassanak. Szerelmes csókot folytattunk, de meguntam az ajtóban állást, így kezét elengedve, feneke alányúlva kicsit megemeltem, célozgatva arra, hogy ugorjon egy kisebbet, mit meg is tett. A térdhajlatánál elkaptam, ő karjaival átkarolta nyakamat, és úgy vittem be lakásába.
Milyen régen voltam már itt...
Az ajtót berúgtam magunk után, és úgy vittem fel egyenesen a lépcsőn, be a szobájába. Az ágyán füzetek, és könyvek voltak, amiket készségesen elhajigáltam az útból, és azoknak a helyére fektettem le testét. Elengedtem ajkait, és mélyen a szemeibe néztem.
-Szeretlek! És megbántam hogy elhagytalak! Remélem meg tudsz bocsájtani!
-Te bocsáss meg nekem! Nagyon szeretlek! Mindennél, és mindenkinél jobban! Örökké! -suttogta, el-el csukló hangon
Szemeim könnybe lábadtak szavai hallatán, arcát megsimogattam, és homlokon csókoltam!
-Örökké! -leheltem ajkaira, és újra megcsókoltam.

25. fejezet: Telhetetlen, avagy a "hormonok háborúja"!?

Figyelmeztetés: 13-16+ (??)

*JIMIN SZEMSZÖGÉBŐL*

Lassan öt hónapja alkotunk egy párt Taehyunggal, és ez idő alatt a lehető legjobban kiismertük a másikat.
Tudjuk, hogy mi a másik kedvenc kajája, színe, dala, koreográfiája. Egy szóval mindent.
Bármikor megtudom mondani, hogy mikor szomorú, vagy éppen mikor boldog, esetleg bántotta meg valaki. És ezt ő is elmondhatja magáról.
Persze, mint minden más kapcsolatban, a miénkben is előfordultak viták, összeütközések, amelyeket kisebb-nagyobb bajlódásokkal, de megoldottunk. Azt hiszem ilyen egy szép, jó, és ápolt kapcsolat.

-V-sshiiii! -kiabáltam ki a konyhába az ágyból, szinte már cincogó vékony hangon
-Mondjad, Édes! -hallottam egyre közeledő hangját, majd annak a tulajdonosa is megjelent az ajtóban
Ujjaimmal mutattam neki, hogy jöjjön közelebb hozzám, amit egy vigyor kíséretében meg is tett.
Amint az ágy mellett álldogált, csuklójánál fogva magam mellé rántottam, és csípőjére ültem. Kezeit lefogtam, és lassan az ajkaira hajoltam. Édesen dolgoztam, a dús párnákon, néha-néha végig nyalva azokon, és lágyan beleharapva az alsóba, hogy bejuthassak szájába. Tudta mire gondolok, így eleget téve vágyaimnak beengedett, és nyelveink nyomban összefonódtak, és heves táncot lejtettek. Szánk szélén kifolyt egy kis nyál, de ez sem zavart egyikőnket sem.
Élveztük a pillanatot, és nem akartuk, hogy vége legyen.
Bár való igaz, hogy majdnem minden egyes nap megestek az ilyen kis akcióink, sosem untuk meg. Olyan volt, mintha újra és újra átélnénk az első csókunkat. Minden egyes kis érintésekor megjelentek a hasamban a pillangók, melyek izgatottan röpködtek ide-oda. Imádtam Taehyung egész lényét. Semmi hibát nem fedeztem fel benne, és úgy érzem nem is fogok.
Végül, mikor már több percen keresztül is összevoltunk ragadva, elváltunk, nagy kínkeservek közepette. Amikor megpillantottuk a másik gyönyörű szempárját, elmosolyodtunk, majd ujjammal finoman letörölgettem a szája széléről kicsorgó nyálat.
-Ennyire szeretsz? Szó szerint nyáladdzol utánam. -kuncogtam
-Na várjál csak! Megleszel büntetve, amiért ilyen szemtelen vagy! -fenyegetett, majd maga alá gyűrt be
-Jaj, most nagyon megijedtem! -nevettem fel, míg ujját az ajkamra nem helyezte
Az igazat megvallva, alig bírtam megállni, hogy ne nevessem el magamat. Aprócska kis vigyor kúszott arcomra, amit próbált onnan lemosni, de nem igazán jött ez össze neki.
-Most olyanban lesz részed, amit nem mindennap kapsz meg. -mosolyodott el féloldalasan
-Hm...jól hangzik. Kíváncsian várom. -vigyorogtam még mindig
Rám kacsintott, majd ajkainkat ismét összetapasztottuk. Hamar a lényegre tért, másodperceken belül találkoztak egymással nyelveink, és kezdtek egy csodálatos, kellemes párharcba.
Ujjaimat felvezettem hajába, és kissé meghúztam a barna tincseket, amire halkan felmordult. Folytattam ezeket a mozdulataimat, de az erősséget mindig fokoztam.
Amikor már meguntam a fején történő bóklászást, felsőtestén simítottam végig. A pólójának az aljához érve, elkezdtem felfelé húzni azt, majd gyorsan le is téptem róla, ajkainkat újra egymásnak ajándékozva. Hamarosan lekerült rólam is a felső, amit követett az övé, és a saját nadrágom. Mikor már csak egyetlen egy boxerban feküdtünk egymás társaságában, óvatosan mellém huppant, és úgy nézett szemeimbe.
Valahogyan, mindig idáig jutottunk el, a kis akcióinkban. Kapcsolatunk ideje alatt összesen ötször voltunk ÚGY együtt, semmi többször. Nem vágytunk a szexre. Ez nem azt jelentette, hogy nem kívántuk a másikat, vagy nem vágytunk egymásra, csak szimplán a mi életünkből kimaradtak ezek a dolgok.

Ahogyan mellette feküdtem, óvatosan simogatta arcomat, csapzott tincseimet ujjaival próbálta arrébb hesegetni szememből.
-Na és mi van azzal a bizonyos büntetéssel?
-Megakarod kapni? -vonta fel egyik szemöldökét, majd széles mosolyra húzódtak ajkai
Hát...igen...bár nem vágyunk a durva együttlétre, tizennyolc évesen, igénylem már az ilyeneket valamilyen szinten.

Talán telhetetlen vagyok.
-Ühüm! -biccentettem, kissé lesütve tekintetemet
Azért nem olyan kellemes egy ilyet kimondani, még a barátodnak sem...
-Nocsak...az én kis Jiminniem ki van rám éhezve? -vitte fel hangját
-Muszáj? -kuncogtam- Inkább cselekedj, mint sem hogy a szád járjon.
-Oh...szóval az ne is dolgozzon? -nevetett, szomorú, kiskutya pofát vágva
-Perverz fantáziájú...-csaptam lágyan arcára
-Miattad vagyok ilyen. -mosolygott édesen
-Szeretlek! -suttogtam ajkaira
-Én is téged! -csókolt meg, majd kezdett egyre lejjebb, és lejjebb haladni
Végül letépte rólam az alsómat is, és azokon a területeken is bizonyos munkálatokat folytatott.
Nagyon rég volt már hogy ilyen érzések uralták elmémet, és lelkemet is, viszont nagyon jó volt.
Úgy éreztem kellett már ez nekem, szükségem volt rá.

***

Hamarosan mindketten vészes sebességgel emelkedő mellkassal feküdtünk egymás mellett. Kemény két órát töltöttünk el eme csodás helyszínen. Boldog voltam, hogy vele lehettem, és hogy jelenleg is a karjai között fekhetek, ő pedig szorosan ölel magához, ahogyan csak tud. Néha-néha felnéztünk a másikra, loptunk egy-egy csókot, és illettük egymást kedves szavakkal.

*V SZEMSZÖGÉBŐL*

Úgy gondolom, hogy Jimin az ideális pár számomra. Bár a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is egy férfiről fogok így beszélni, most a legnagyobb bátorsággal és odaadással jelentem ki. Imádom az egész lényét, megjelenését, természetét. Magával ragad minden mozdulata, tette, gesztusa. Szeretem őt, és úgy érzem, nincs fontosabb ember az életemben nála.

Épp a reggelit készítettem, amikor...

-V-sshiiii! -kiabált ki a hálóból, én pedig egy  hatalmas, széles mosoly kíséretében sarkon is fordultam, a gáztűzhelyet elzárva

-Mondjad, Édes!-mondtam kedvesen, az ajtófélnek támaszkodva

Ujjaival közelebb csalogatott, én pedig rögtön megpuhultam, nem tudtam ellenállni, így odalépkedtem, de csuklómnál fogva, menten az ágyba rántott, karomat lefogva pedig az ajkaimra hajolt, és azon tornáztatta finom, puha, dús párnácskáit.

Hamarosan beengedtem számba, a nyelvét, és az enyémmel azon nyomban összefonódtak, majd kényeztették egymást, szinte már önkívületi állapotban.

Csak nagyon hosszú percek után találtuk meg a másik gyönyörű szempárját, majd amikor megpillantotta, hogy a szám szélén kifolyt, egy nagyon csekély mennyiségű nyál, ujja hegyével letörölte, majd elmosolyodott.

-Ennyire szeretsz? Szó szerint nyáladdzol utánam. -kuncogta
-Na várjál csak! Megleszel büntetve, amiért ilyen szemtelen vagy! -fenyegettem nevetve, majd magam alá gyűrtem be
-Jaj, most nagyon megijedtem! -kuncogott tovább míg ujjamat rá nem helyeztem vöröslő ajkaira
-Most olyanban lesz részed, amit nem mindennap kapsz meg. -mosolyodtam el féloldalasan, ami egy perverz képet mutathatott
-Hm...jól hangzik. Kíváncsian várom. -vigyorgott még mindig
Rá kacsintottam, majd ajkainkat ismét összetapasztottuk. Hamar a lényegre tértem, másodperceken belül találkoztak egymással nyelveink, és kezdtek egy csodálatos, kellemes párharcba.
Ujjai hamar felkúsztak csapzott, máris izzadt tincseim közzé, és ott munkálkodtak. Egyre erősebben húzogatta, szinte már tépte hajamat.

Feltüzelt.
Megunva a fejemen történő bóklászást, a felsőtestemen simított végig, egyenesen le a pólóm korcáig, majd le is tépte rólam az anyagot, amit követett az övé. Hamarosan megszabadítottam nadrágja takarásától, és ő is az enyémtől.

Mikor már csak egy-egy boxer fedte fellángolt testünket, mellé feküdtem, és úgy néztem a gyönyörű szemeit, egy-egy rakoncátlan tincset kisimítva onnan.
Valahogyan, mindig idáig jutottunk el, a kis akcióinkban. Kapcsolatunk ideje alatt összesen ötször voltunk ÚGY együtt, semmi többször. Nem vágytunk a szexre. Egymásra persze igen, de ezt kielégítettük csókokban, cirógatásokban és egyéb más dolgokban.
-Na és mi van azzal a bizonyos büntetéssel?
-Megakarod kapni? -vontam fel egyik szemöldökömet, majd széles mosolyra húzódtak ajkaim
"Kis telhetetlen."
-Ühüm! -biccentett, kissé lesütve tekintetét
Szegény még el is pirult. Nem értem miért, hiszen én is mindig lazán közöltem vele, ha nem bírtam a bennem tomboló hormonokkal

-Nocsak...az én kis Jiminniem ki van rám éhezve? -hecceltem, de láttam rajta, hogy kényelmetlen neki a helyzet
-Muszáj? -kuncogta- Inkább cselekedj, mint sem hogy a szád járjon.
-Oh...szóval az ne is dolgozzon? -nevettem, és vágtam csalódott, szomorú arcot
-Perverz fantáziájú...-csapott lágyan orromra

-Miattad vagyok ilyen. -mosolyogtam édesen

Megbabonáz az a két csodaszép, barna írisz, valamint a kidolgozott teste
-Szeretlek! -suttogta ajkaimra
-Én is téged! -csókoltam meg, majd kezdtem egyre lejjebb, és lejjebb haladni
Végül letéptem róla boxert, és azokon a területeken is bizonyos munkálatokat folytattam, mint ahogyan a teste összes kis szegletében. 

Körülbelül két óra múlva, szinte már lihegve pihentünk egymás mellett az ágyban, kényeztetve, szeretgetve a másik félt.

24. fejezet

Fél órán belül, már a nappali kanapéját koptattuk. Én félig szerelmemen feküdtem, és félig már aludtam, amikor a telefonom csöngése kiszakított nyugalmi helyzetemből.
-AISH! -odacsoszogtam a dohányzóasztalhoz, majd megnéztem, hogy ki zavar
Jimin...
Jaj, ne!
-Igen?
-Suga! Jó hogy végre felvetted.
-Mondd, mit akarsz!
-Magyarázattal tartozol! -hallottam hangján, hogy mosolyog
-Magyarázattal? Én?
-Magyarázattal...igen Te!

*SUGA SZEMSZÖGÉBŐL*

-
-Miféle magyarázatra gondolsz? -remegett meg hangom, és testem, amikor megéreztem párom védelmező karjait derekam körül
-Mi a baj? Ki az? -tette fel kérdéseit, fülembe suttogva
-Jimin. -mondtam halkan, kezemmel letakarva a telefon mikrofonját
-Itt vagy még, Yoongi? -hallottam meg az előbb említettet
-Itt..
-Na...akkor mesélj!
-Elég hosszú történet, nem hiszem, hogy érdekel, Jimin.
-Van időm. -kuncogott
Megforgattam szemeimet, amit ő nem láthatott, és nagyot nyelve nyitottam szóra a számat, amikor Jungkook kiemelte kezeim közül a mobilt, és ő vette át az irányítást.
-Jimin!? Szia! Jungkook vagyok! -köszönt, a vonal másik végén pedig, az az idióta visítva üdvözölte
Hát igen...nagyon jó barátságot ápoltak, már az első naptól kezdve. Mindig is irigyeltem Jimint, amiért ennyire közvetlen tudott lenni. Persze az elején, amikor még ő érkezett újoncként hozzánk, nem gondoltam volna róla, hogy ennyire laza lesz, és feltud majd oldódni a Bangtanben, de kellemeset csalódtam. Ahogyan összejött V-vel, kitudott bontakozni. De leginkább azután, amikor az egész banda tudott róluk. Most pedig mi vagyunk abban a szerencsétlen helyzetben, hogy felkell fedni titkunkat a srácok előtt. Nem lesz könnyű feladat, de kettőnkért meg kell ezt a lépést is tenni.
-Oh...hogy hogyan jöttünk össze? Egyszerű. Junghwa és Yoona elintézte ezt nekünk. -nevetett hangosan párom, mire odafordultam, és szélsebesen próbáltam meg kivenni kezéből a telefont. Esélyem nem volt megszerezni a készüléket, ami nem mellesleg az enyém. Elrohant vele, be a szobámba, és bezárkózott. Az ajtón dübörögve könyörögtem, hogy engedjen be, de ő csak mesélt, és mesélt Jiminnek.
-ÁRULÓ! -mondtam kissé mérgesen, de a végét már elnevettem
Nem tudok rá emiatt haragudni. Túlságosan szeretem; ez az egyik oka. A másik pedig, hogy nekem is megkellett volna tennem, így meg legalább nem nekem kell szenvednem. Lementem a konyhába inni valamit, pár percen belül szerelmem ajkait véltem felfedezni a nyakamon. Hátrahajtottam fejemet egy csókra, amit meg is kaptam.
-Haragszol? -suttogta ajkaimra
-Dehogy! Rád soha! -mosolyogtam
-Szeretlek! -nyomott egy puszit homlokomra, és átölelt
-Én is Téged! -fordultam vele szembe, és bújtam testéhez
-Ma elkell mondanunk a srácoknak...
-M...mit? -kaptam rá tekintetemet ijedten
-A kapcsolatunkat.
-D...de....
-Majd én beszélek! Jó? -simogatta meg arcomat, majd ráhajolt párnáimra
Bólintottam egy aprót, és viszonoztam a csókját. Nyaka köré fontam karjaimat, lábujjhegyre álltam, mint valami szerelmes tini, és úgy faltuk egymás ajkait.

* Pár órával később *

Fogalmam nem volt, hogy mikor aludhattam el, de megtörtént. Az ágyamon feküdtem, egy lepedővel betakarva. Nem pizsama volt rajtam, hanem amit reggel felvettem. Mit keresek itt?
Telefonom rezgése szakított ki gondolataim legmélyebb bugyrából. Utána nyúltam, és egy SMS volt olvasható NamJoon-tól.

Nee...mit akar?

Szevasz Yoongi!

Este nyolckor akkor találkozunk a törzshelyen.

Gondolom tudsz a találkozóról, Jungkook biztos beavatott.

Ne késse! Elméletileg a maknaenek fontos bejelentenivalója van!

Gondoltam visszaírok valamit gyorsan, hogy tudja, olvastam az üzenetét.

Szia Nam!

Igazából, hogy őszinte legyek, most hallok az ötletről először.

De akkor majd igyekszünk nem elkésni!

Ledobtam a párnára a készüléket, de újabb rezgés volt észlelhető, így egy pillantást vetettem a kijelzőre.

Akkor jobb lesz ha sietsz.
Hét óra múlt, és ahogy ismerlek, nem fogsz akárhogyan kinézni.

És kivel fogsz jönni?

Yoona nem teheti be a lábát. Csajokat nem hozunk!

Én sem állítok be Boraval!

Nem is mondtam, hogy viszek bárkit is.

Miből gondoltad ezt?

"De akkor majd igyekszünk nem elkésni!"

Ne nézz hülyének haver.

Amúgy meg mindegy, hogy kit hozol, de ne csaj legyen.

Nem szeghetsz szabályt!
Tudod mit!? Inkább senkit ne hozz!

Te se nézz engem hülyének.

Léptem, Nam!

Ott találkozunk.

Most már végképp felálltam, és mentem is készülődni...

De előtte!

HOL VAN JUNGKOOK?

Elindultam a keresésére, és meg is találtam a konyhában.

-Jungkook! Mit szervezkedtél te?

-Semmit. Jimin mondta, hogy említsem meg a többieknek, én meg megtettem a kérését. Nyolckor találkozó a törzshelyen, szóval készülődj!

-Tudok róla, Namtól. Most beszéltünk.

Bólintott, és elment mellettem, de egy puszit nyomott az arcomra, mielőtt eltűnt volna.

Én a fürdőszoba felé vettem az irányt.

Gondosan megtisztálkodtam, és amikor beláttam, hogy nem hoztam magammal semmi ruhát, a törölközőmet a derekamra kötve szárítottam hajat, aztán állítottam be a fejem tetején rakoncátlankodó, szürke tincseket. Hamar végeztem ezzel, így volt időm arra is, hogy a szemceruzámmal, enyhe sötétítést vigyek fel vízvonalamra, és elfedjem a délutáni alvás nyomait.

Mostanában elégé fáradt vagyok, és sokat alszok. Meg is látszik a viselkedésemen, és kinézetemen egyaránt.

Mindeddig egy "SWAG", menő, laza fiúnak mondhattam magamat, de mióta van Jungkook ez megváltozott. Van egy olyan érzésem, hogy én vagyok a kapcsolatunkban a "lány", a passzív fél. Nem mintha zavarna, de azért egy olyan embernek, aki világ életében a csajok után koslatott, nehéz feldolgozni az ilyesféle újdonságokat.

Gondolataimban elmerengve lépdeltem ki a fürdőből, és nyugtáztam le magamban, hogy felvállalhatóan nézek ki. A lépcsőnél összeakadtunk párommal, és egy hosszas csókot is váltottunk. Ekkor kezei a hátsó tájaimra vándoroltak, és szorgoskodtak, de az idilli pillanatot megkellett szakítanunk, hiszen így sosem készülhettünk volna el.

Felkocogtam a szobámba, és a szekrényem előtt állva gondolkodtam mit is vehetnék fel.

Végül döntésem egy fekete szaggatott farmerre esett, ami az egyik kedvencem is egyben, valamint egy fehér pólóra, farmerdzsekivel. 

Lelépkedtem a lépcsőn, és párommal találtam szembe magam.

Egyszerűen gyönyörű volt...

Tudom, nem szokás fiúkra ilyet mondani, inkább használatos a "helyes" jelző, de most tényleg nem lehetett mit mondani.

Ahogyan a tincsei kissé a szemébe lógtak, köszönhetően a fekete sapkájának, ami tökéletesen állt rajta. Óvatosan nézte a földet, majd amint észrevett, csodás szempárját rám emelte, és komor, elgondolkodtató arcát felváltotta a vidám, szerelmes.

-Indulhatunk? -mosolygott rám elbűvölően

Megőrjít ez az ember. A hangja, lágyan simogatja a fülemet, ahogyan pedig ráhajol ajkaimra, és puha szájával kényezteti az enyémet, minden bajomat elfeledteti velem.

-Persze. -váltunk el egymástól

A hátamra simított, és elindultunk az ajtó felé, ahol felvettük cipőinket, és úgy indultunk neki az éjszakának.

Már nem volt az a hideg, mint télen. Lassan haladtunk a tavasz felé, február végét írtuk. Nem soká érettségi, és pályaválasztás.

Gondolatmenetemből párom ujjai szakítottak ki, amint az enyéim köré fonta azokat.

Valamiért ijedten kaptam kezeinkre tekintetem, amin egy kicsit elnevette magát.

-Nyugi! Mielőtt odaérnénk elengedlek. -szorította meg az összefont "csomót", amit kezeink alkottak

Nyeltem egy nagyot, és bólintottam.

Néhány percen belül meg is érkeztünk a helyszínre, ahol a srácok már vártak minket. Jungkook, ahogy ígérte is, még jó pár méterrel az utca előtt megszakította kapcsunkat, és úgy sétáltunk egymás mellett.

Odaérve barátainkhoz, lepacsiztunk, megöleltük egymást, és bementünk a szórakozóhelyre.

-Na! Mit is akartál te mondani, kicsi Maknae.? -kérdezte Nam, mire nagyot nyeltem- Még most az elején beszéljük meg, míg nem iszunk. Ki tudja mit hordasz össze, ha lesz benned. -nevetett

Párom bólintott egyet, fejével pedig felém biccentett, mire mellé somfordáltam.

-Nos...akkor. Arról lenne szó, hogy...-kisebb szünetet tartott- ...ÁÁ...tudjátok mit? Inkább cselekedni fogok. -mosolygott féloldalasan, testemmel szembe fordult, megfogta mind a két kezemet, közelebb rántott magához, és megcsókolt.

Megcsókolt, itt a többiek előtt.

Lassú mozdulatokkal cselekedett, majd beleharapott alsó ajkamba, hogy mélyítsük el a csókot. Sikeresen meg is történt a kis esemény, és nyakába karolva folytattuk, mintha a szobánkban lennénk, és senki nem látna bennünket. Kizártuk a külvilágot, nem gondoltunk sem a negatív véleményekre, sem a negatív arcokra, esetleg reakciókra. Csak mi voltunk, ketten.

Mikor elváltunk egymástól, beharaptam ajkamat, és úgy néztünk egymás szemeibe. Ő mosolygott, akárcsak a vadalma, bennem pedig felment az adrenalin.

Óvatosan fordultunk a srácok felé. Jimin és Taehyung csak mosolygott, és bólogatott, Nam, Hope, és Jin pedig csak tátott szájjal figyeltek.

Hát igen...a hetero csapat.

De ha úgy nézzük...én sem néznék magamra máshogy.

A kínos csöndet legelőször Nam törte meg.

-Öhm...ez...ez most...ez most azt jelenti...hogy, ti...

-Hogy mi együtt vagyunk. -jelentette ki határozottan Jungkook

-De...mióta? Vagy hogy? És pont te Yoongi? -grimaszolt Jin

-Nem tehetek róla. Körülbelül három napja történt, este. -sütöttem le fejemet

-Nekem nincs ellenemre! -kiáltott Hopie, és a nyakamba ugrott

Fülébe suttogtam egy "köszönjük" szerűséget és megöleltem.
-Igazából...nekem sem...csak...nem vártam pont Tőled, Suga. -mosolygott Jin
Csak bólogattam, egyenesen a szemébe nézve.
-Nam? -kérdezte Jimin
-E...ezt felkell dolgoznom... -kisebb szünetet hagyott, majd folytatta- ...De ugye még nem...nem csináltátok?
-Nem, dehogy. -tiltakoztam
-Ami késik nem múlik. -kuncogott párom, és kissé megcsípett hátulról, amire megugrottam, és rosszalló pillantással illettem.
-Erre nem biztos, hogy kíváncsi lettem volna. -húzta NamJoon a száját - Na, srácok. Egy szó, mint száz. Én sem vagyok ellenetek, de egy hangyányit csalódtam.
Ismételten nem bírtam megszólalni, csak bólogattam.
-Most viszont ünnepeljünk! -kiáltotta V, és egy csókot nyomva párja szájára, már húzta is a tömegbe
-Megyünk mi is? -kérdezte szerelmem, én pedig felé fordultam, és ajkainkat összetapasztottam egy mosoly kíséretében
Lágyan faltam a dús párnákat, néha-néha beleharapva azokba. Amikor végül sok-sok perc után sikerült elválnunk egymástól, ölelkezve álltunk még egy jó ideig, a cikázó, színes fények tömkelege között.
Ezeket a pillanatokat nem tudtam jellemezni. Csupán néhány napja még hetero identitásúnak mondhattam magamat, erre most szorosan összebújva álldogálok egy fiúval, akit a szerelmemnek nevezek. Ezek azok a bizonyos, változó lelkek.

23. fejezet: Unexpected call ~ Váratlan hívás

*Suga szemszögéből*

*Hogy mit is éreztem, amikor felébredtem?
Lüktető fejfájás, mely még a szokásosnál is elviselhetetlenebb, hányinger, liftező gyomor, és szédülés. Mindez dióhéjban összefoglalva.
Óvatosan felültem az ágyamban, kiszabadulva Kookie karjai közül, és körülnéztem. Megdörzsöltem a szememet, majd az éjjeliszekrényemen ékeskedő gyógyszeresdobozt a kezeim közé véve, kibontottam a tasakot, és a tartalmából egy szem pirulát kaptam be, leküldve azt egy korty vízzel. Többre képes sem lettem volna, hogy lenyeljek bármi mást, mert viszont láttam volna.
Kezemet a fejemre tettem, és vártam a csodára.

Fél óra elteltével kezdett csak csillapodni a fájdalom, és rosszullét, így nagy nehezen kirángattam magamat a szobámból, a fürdőszobába és amikor tükörbe néztem, elszörnyedtem arcom láttára. Az enyhe szemceruza amit felvittem tegnap este, teljesen elkenődött, a szemeim karikások voltak, és sorolhatnám.
Megmostam jó hideg vízzel az arcomat, fogat mostam, próbáltam kezdeni valamit a hajammal, kisebb-nagyobb sikerrel. Mindent elvégeztem, amit reggel szokás, majd visszasétáltam lassan a hálószobámba. Amikor benyitottam az ajtón, Jungkook is ébredezett már. A fejét nekitámasztotta a falnak, és csukott szemekkel pihengetett. Halk léptekkel mentem mellé, és feküdtem fel a matracra, felé fordulva. Oldalazómozgással kicsit közelebb húzódtam, és ajkaimat az övéire tapasztottam, ezzel üdvözölve. Pillái még mindig csukva voltak, és csak egy esetlen mosoly mutatkozott meg, de az sem látszódott igazán a csók miatt, csak én érezhettem. Ahogyan nyelveink találkoztak, megéreztem, az enyhén erős, alkohol ízét, még tegnap estéről. Nem volt túl kellemes, de párom édes ajkai minden rosszat elfeledtettek velem. Ahogyan mozgatta őket, és ahogyan bánt az enyéimmel. Annyira védelmező, lágy, kedves, és őszinte volt. Úgy éreztem, hogy tényleg szeret, és én is tiszta szívemből szeretem őt.
Karomat derekán pihentettem tovább, miközben véget vetettünk a csóknak. Már ő is nyitott íriszekkel nézett rám, egy mosollyal társítva.
-Jó reggelt, Baba! -simogatta meg hüvelykujjával az arcomat
-Neked is! -mosolyodtam el
-Hogy érzed magadat?
-Már jobban, mint ébredéskor. -válaszoltam, hogy megnyugtassam- És te?
-Én jól érzem magamat...fogjuk rá.
-Ma sincs suli úgy érzem. -nevettem fel
-Jól gondolod. Viszont bekell mennünk az orvoshoz igazolásért.
Nyöszörögtem egy sort, szenvedtem, mert utálok ilyen helyekre járni, de páromnak igaza volt. Igazolatlant még sem kaphatunk.

Lassan ő is felkelt mellőlem, és elment készülődni, magamra hagyva engem. A szekrényem előtt álltam, és néztem ki a fejemből, hogy mit vehetnék fel. Végül egy szaggatott farmerre hagyatkoztam, fekete pólóval. Ahogy elővettem, fel is húztam testemre a textileket.
Visszaültem az ágy szélére, telefonommal babráltam egy kicsit, megvárva páromat. Pár perccel később teljes elkészültségben lépett a szobába, noszogatva engem, hogy induljunk el. Jó néhány perc könyörgés után kiküzdöttem magamat vackomból, és a cipősszekrény előtt felhúztam lábaimra a cipőimet, és úgy indultunk el.

Az ismerős, és rég látott épület pár percen belül látóterembe került, én pedig egy másodperc erejéig megtántorodtam, a hideg végig futott rajtam, de Kook bíztató keze kis időn belül fellelhető volt hátamon.
Tovább mentünk, egyenesen be a főbejáraton, onnan pedig a váróba.
Büdös volt...tipikus...orvos szag!? Persze tudom, hogy ez a fertőtlenítő kellemetlen illata, de mindig is így tudtam nevezni.
Illedelmesen köszöntünk az ott lévő kicsiknek, és nagyoknak, majd helyet foglaltunk egymás mellett a székeken.
-Megkérhetlek valamire? -hallottam meg Kookie hangját
Bólintottam.
-Mondd el az orvosnak az állandó fejfájásodat reggelente! Kérlek!
Ismételten csak bólintottam, egy sóhaj kíséretében.
A térdem folyton, megállíthatatlanul járt le - és fel.
-Elmegyek a mosdóba. -mondtam egy kisebb, erőltetett mosoly kíséretében
-Megyek én is! -állt fel mellőlem a párom, és a kíséretében bementünk az egyik fehér ajtón.
Amint beértünk, mintha fülelni kezdett volna egy rövid ideig. Értetlen pillantást vetettem felé, ő pedig egy perverz(?) vigyort villantott felém, de abban a pillanatban kezei máris a fenekemen pihentek, elemelve engem a föld felszínétől, ölébe véve, onnan pedig a mosdókagyló pultjára ültetve. Az ajkaimra csókolt, és kissé durván megszívta azokat. Nyelvével is közbeavatkozott, amit egyáltalán nem is bántam, és rögtön viszonoztam is munkáját. Ujjait hamar megéreztem hasam felületén, egyre feljebb haladva ingerelve engem, elmémet egyre jobban ködösítve.
-Neh itt...-suttogtam fülébe -Majd ha hazaértünk...
Elvált tőlem, és a szemeimbe nézett, mire aprót bólintottam.
Bár még mindig féltem, érte bevállalnám.
Újra párnáimra tapadt, és azokat kényeztette, amikor...amikor benyitott egy...lány!?
-Öhm...-nézett az ajtón lévő kis jelölésre, ami azt mutatta, ez a női mosdó- Fiúk...azt hiszem ez...ez a női...mosdó. -pillantgatott jobbra, balra, fel, le, csak ránk nem
Jungkook kínosan elnevette magát, én pedig leugorva a mosdókagyló környékéről, egy bocsánatkérés után távoztam, nyomomban párommal. Elnevettük magunkat halkan, hogy hogy lehettünk ekkora hülyék, hogy ezt elnéztük, majd visszaültünk a helyünkre, amikor...:
-Min YoonGi. és Jeon JeongGuk! -hallottunk meg nevünket
-Mi vagyunk! -állt fel szerelmem, húzva maga után
Bementünk az orvos színe elé, -a vizsgálóba- és köszönés után, fel is tette a sablonkérdést.
-Milyen panasszal érkeztek az Urak? -pislogott a doktor úr, szemüvegét feljebb tolva
-Nekem tegnap óta fáj a torkom, és ráz a hideg. -hazudott Jungkook, de úgy, hogy még a hangját is elváltoztatta
Magához hívta a szakember, majd gyors vizsgálás után kiírta a mai napra, kapott gyógyszert, és...én következtem.
-Maga?
-Körülbelül fél éve, minden reggel fejfájással ébredek. -mondtam szomorkásan
Már tényleg zavart, de nem foglalkoztam vele különösképpen. Most viszont egy orvosnak elmondva ezt, kicsit görcsölök.
Visszasétált a gépéhez, majd az asztalra támaszkodott, és nézett maga előtt egy papírt.
-Öhm...Jó lenne egy röntgent csináltatni! Kérem menjenek fel a harmadik emeletre, és az ötös ajtónál várakozzanak. Szólítani fogják magukat, majd ha pedig végeztek, hozzák le az eredményt. -átnyújtott egy papírlapot, és egy meghajlás után, siettünk is a megadott helyre.
Végtelenül ideges voltam, és párom bíztató szavai sem segítettek.
-Semmi baj nem lesz! Csak egy kis röntgen! -simogatott, majd amikor szétnézett, és senkit nem látott minket figyelni, egy puszit adott homlokomra, belőlem pedig majdnem hogy kitört a sírás.
Utálom az orvosokat.
Utálom a kórházakat.
Utálom az egészet.
Tudom, hogy ők tudnak segíteni, ezen a helyen, de irritál az egész szituáció.
-Min YoonGi! -felálltam a nevem meghallása után - Kérem jöjjön be! -mosolygott kedvesen a nővér
Egyedül kellett befáradnom, nem tudott támogatni senki sem. Még rosszabb lett a hangulatom.
-Nem kell ám idegeskedni! Csak nyugodtan! -nyugtatgatott a kedves hölgy
Én csak egy erőltetett, esetlen mosolyt tudtam felé küldeni, és egy biccentést.

Lekellett vetkőznöm, és csak egy alsó fedte testemet, majd beállítottak a megfelelő pozícióba abba a bizonyos röntgen gépbe, és elkezdték a munkálatokat.
Körülbelül öt percbe telt, az egész, de nagyon, nagyon ideges voltam. Talán jobban, mint eddig valaha.
Tájékoztattak, hogy míg felöltözöm, kinyomtatják az eredményeimet, én pedig helyeseltem ezt. Magamra húztam mindent, és már nyomták is a kezembe a leleteket. Végigfuttattam rajta szemeimet, de semmi negatívat nem fedeztem fel... de hát én nem vagyok orvos, nem tudhatom mi mit jelent. Amint távozhattam a helyiségből, Jungkookot láttam meg egyből, amint az egyik kék széken ülve, az ujjait tördeli. Mikor meglátta, hogy nyitódott az ajtó, felugrott és odajött hozzám.
-Na?
-Nem tudom milyen lett. Én semmi negatívat nem láttam. Vigyük le az orvosnak.
Bólintott, és már futottunk is. Szerencsénkre mire leértünk, senkire nem kellett várnunk, így egy gyors kopogás után, ismét bementünk.
-Meg is jöttek?
Ismét bólintottam, a papírokat pedig átnyújtottam, amiket azonnal elkezdett böngészni. A vérnyomásom már szerintem az egekben volt, és kissé szédültem is, így közelebb léptem páromhoz, jelezve, hogy a lehető legidegesebb vagyok jelen pillanatban.
-Nos...-nézett ránk a leleteket még mindig tartva kezében, néha-néha lepillantva azokra- Igazából...semmi nagy probléma nincs. A leletek azt mutatják, hogy a fejével minden rendben van. -sóhajtottam egy nagyot- De...mondja csak, hány éves?
-Tizennyolc.
-Áh...ezek szerint most következik az érettségije.
-Igen! Két és fél hónap múlva.
-Ezek szerint, már ideges, nem de?
-Nem igazán érzem magamon.
-Oh. Kiváló. Mert akkor szeretném magával közölni, hogy mitől van az állandó fejfájása. -kisebb szünetet tartott- Van egy úgynevezett "belső stressz".  Ezt kívülről nem észleli senki sem, és ön sem érzi magán, viszont a szervezete reagál erre, és dolgozni kezd. Leggyakrabb tünete a fejfájás...Mivel szokta enyhíteni a fájdalmat, és hogyan?
-Fájdalomcsillapítót szedek, minden reggel. Az az első dolgom.
-Mennyire erős a gyógyszer?
-Nem a leggyengébb, és nem a legerősebb. A kettő között van valahol, de ettől mindig elálmosodom.
-Talán elég lenne a leggyengébb formátuma is. Ezt is én írtam fel magának? -nézett még mindig rám
-Igen! Akkor csak azért kellett szednem, mert lebetegedtem.
Bólintott, miszerint emlékszik.
Valamit írt a gépbe, majd a nyomtatónál megvárta, míg kinyomtatják a receptet. Nyomott rá egy pecsétet, aláírta, és a kezembe adta.
-Ezt ha lehet még ma vegye meg. Reggel este vegyen be belőle egy-egy pirulát.
Bólintottam, és megköszöntem a segítségét.
-Várjon! Még kap egy fajtát!
Visszafordultam felé, és vártam.
-Ez egyfajta nyugtató. Nem kimondottan arra szolgál, amire egy teljes értékű nyugtató. Ezt a maga esetének a fajtáira szokták adni. Reméljük használni fog minél előbb!
Megköszöntem mindent, a segítséget, és a kedvességet egyaránt, majd távoztunk.

Hazafelé úton a gyógyszertárból megvettük a megfelelő mennyiségű orvosságot, és visszamentünk hozzánk.
Otthon ledobáltam minden cuccot magamról, a gyógyszert a szekrénybe tettem, és a nappaliba mentem. Leültem a kanapéra, és ekkor tört ki belőlem a sírás.
-Yoongi!? Eszünk valam...-párom megállt az ajtóban, majd odarohant hozzám, és szorosan magához ölelt-Mi a baj?
Nem válaszoltam...nem tudtam.
-Megijedtél? -simogatta hátamat
Bólintottam, pólóját markolva, és egyre közelebb vonva magamhoz.
-Hé! Nincs semmi baj! Én itt vagyok! Segítek, és támogatlak! Csak ne sírj! -puszilt hajamba- Szeretlek! -ölelgetett tovább
Néhány percen belül megnyugodtam, ahogyan illatát betudtam lélegezni, és melegségét tudtam érezni.
-Hozok enni.
Én csak szipogtam tovább, egy párnát vonva magamhoz, és azt karoltam át. Megvártam amíg ideér, majd újra befészkeltem magamat karjához.
-Olyan vagy mint egy kiscica. -kuncogott
Felpillantottam rá kisírt szemeimmel, amit észre is vett, és közelebb hajolva megcsókolt, amit készségesen viszonoztam. Ujjaimat arcára vezettem, és úgy folytattuk az előbb elkezdettet.
-Én is szeretlek. -suttogtam, csukott szemekkel ajkaira*

***

Zihálva, remegő testtel ültem fel ágyamban.
-Huuhh...-temettem tenyerembe arcomat
Oldalra néztem, és Jungkook nem volt mellettem.
-Haaaahh...csak egy álom volt.
Kikászálódtam az ágyamból, és az asztalomhoz sétálva, ránéztem az órára. Tizenegy óra.
AISH! Már vége van a rendelésnek...nem tudunk bemenni az orvoshoz. Márpedig a suliból is elkéstünk. Amit nem is bánok.
Orvoshoz meg, egy ilyen álom után még úgysem akarok menni. SOHA!
Megborzolva hajamat lesétáltam a konyhába, és a fejfájásom ellen, elkészítettem a reggeli kávémat.
Ha nincs kávé, nincs jó nap sem.
Ez az! Az álom...és a fejfájás. Te jó ég! Nem akarok erre emlékezni.
Tíz perc alatt elkészítettem a létfontosságú nedűt, majd a fürdőszobába menve, elkészültem. Fogat és arcot mostam, beállítottam a hajamat, és a szokásos reggeli teendőimet elvégeztem.
Éreztem, hogy nagyon másnapos voltam.
Régen fogott már el az érzés, de éppen ideje is volt már. Csak nagyon reménykedek benne, hogy nem csináltam semmi nagy baromságot.
De ekkor döbbentem rá.
Hol van Jungkook?
Amint kisétáltam ismételten a konyhába, ajtócsapódásra lettem figyelmes. Oldalra néztem, és páromat láttam meg.
-Szia! Hát te hol voltál? -fogadtam egy öleléssel, majd kivettem a kezéből a szatyrot, amit az asztalra tettem
-Elmentem igazolást "szerezni" az orvostól, és vettem valami kaját. -mosolygott, majd puszilta meg a homlokomat
-Oh, de rendes vagy!
-Tudom én, hogy utálsz orvoshoz járni! -mosolygott továbbra is
-Ne említsünk orvosokat! -ráztam fejemet
-Na miért? Már a neve is irritál?
-Nem...vagyis eddig nem volt vele nagy bajom...annyira. De...
-De...?
-Az álmom...-ráztam a fejemet ismét, mert nem tudtam hova tenni a dolgot- Valami...valami belső stressz miatt állandó fejfájásom volt, és...nyugtatót kellett szednem.
-Aigoo! -simogatta meg párom az arcomat- Ne is beszéljünk ilyenekről! Inkább együnk!
Helyeseltem a döntést, majd neki is láttunk.

Fél órán belül, már a nappali kanapéját koptattuk. Én félig szerelmemen feküdtem, és félig már aludtam, amikor a telefonom csöngése kiszakított nyugalmi helyzetemből.
-AISH! -odacsoszogtam a dohányzóasztalhoz, majd megnéztem, hogy ki zavar
Jimin...
Jaj, ne!
-Igen?
-Suga! Jó hogy végre felvetted.
-Mondd, mit akarsz!
-Magyarázattal tartozol! -hallottam hangján, hogy mosolyog
-Magyarázattal? Én?
-Magyarázattal...igen Te!