28. fejezet: Sorry, but my mom is a monster

*JUNGKOOK SZEMSZÖGÉBŐL*

-Mégis mi az, hogy mit akarunk tőle? -kisebb szünetet tartott a középkorú hölgy- A saját fiammal azt csinálok amit akarok. -ledermedtem
-Mi az, hogy a fiukkal?
-Yoongi a fiunk...-elkerekedtek szemeim, és köpni-nyelni nem tudtam
-E...elnézést kérek. -hajoltam meg
-De te ki vagy? És miért vagy a gyerekem lakásában, félmeztelenül? -kérdezte a hölgy
-Helyesbítenék...miért vagytok mindketten félmeztelenül? -vetett szúrós pillantásokat felém az anyukával hasonló korú, és magasságú apuka
-Én...én Suga barátja vagyok...-köszörültem meg torkomat, és próbáltam magabiztos lenni
-De miért vagy félmeztelenül...a barátok nem szoktak csak így flangálni egymás előtt....
-Öhm...azt hiszem félreértik...én...én nem úgy vagyok a barátja, hanem mint párja...mint szerelme. -pillantgattam fel-le
Hatalmasra tágult szemekkel illettek mindketten, én pedig egyre kellemetlenebbül éreztem magamat, egyedül.
Én azt hittem tudtak rólunk. Hiszen én beszámoltam a családomnak...ezek szerint ő nem tette. De vajon mi oka volt erre?
Szégyelli? Hiszen az egész suli tudja már... Pont a szülők, miért nem?
-Hívd ki a fiamat! -kezdtek el könnyek folyni az édesanya szeméből
Irtózatosan megrémültem. Ennyire nehezen viselné?
-Hölgyem! Kérem ne...
-Nem megmondtam valamit? Takarodj innen! Yoongit akarom látni. -hátráltam meg
-Nyugodj meg! Nincsen semmi baj! -nyugtatgatta feleségét ömm...fogalmam nincs hogy hívják az urat- Hívd ki a fiamat, Jungkook!? -kérdőn nézett rám, mire bólintottam
Futólépésben eredtem meg, és vesztem el a lakásban. Felrohantam a szobánkba, és megtaláltam az ágyon ülve, körbebugyolálva a fehér takarókkal, reménykedve abban, hogy itt nem fog rátalálni senki. Vagyis gondolom ez járt a fejében.
-Kicsim! Anyukád szólított! -simogattam hátát, amint mellé telepedtem
-Nem fogok lemenni...-zokogott, úgy hogy alig volt hallható mondandója
-Ott leszek veled...nem hagylak magadra, egy percre sem! -pusziltam hajára
-De te nem ismered őket... -szipogott- Apa megfogja érteni...ő mindig is megértett. De anya elviselhetetlen ilyen helyzetekben. Ő nem fogja tudni felfogni, és amíg, és amikor csak lehet keresztbe akar majd tenni. Ezért nem szóltam nekik.
Most már megértettem. Félt, hogy esetleg nem kapunk "áldást", és elveszít, netán eltiltanak egymástól bennünket. Tartott attól, hogy az édesanyja kiátkozza a családból, és nem akarja többé látni majd. Sajnos ez még nincs kizárva.
Nem rosszat akarok neki, de a hölgy kiindulásaiból ítélve, én semmi jóra nem számítok a késő délutáni órákban....
Egér itatás viszont lesz bőven...ebben az egyben biztos vagyok.

Lassan segítettem fel szerelmemet a lepedőhalomból, majd felvett egy melegítő alsót, mely szürke színt mutatott, valamint egy fekete pólót. Én is hasonló, laza öltözéket öltöttem testemre, majd kézenfogva indultunk el a földszint felé, ezzel is jelezve, mi egymáséi vagyunk, nem szakíthat szét bennünket a szülői akarat, semmi féleképpen.
A lépcső aljánál megtántorodott párom, de én húztam magammal. A család is beljebb fáradt, és a konyhában fogadtuk őket. Ők az asztal egyik oldalán ültek, mi pedig velük szemben.
-Mi van Yoonával, Yoongi? -kérdezte a kicsit higgadtabb állapotban lévő anyuka, akit mint fent megtudhattam, Min SunBin-nek hívtak
Az apuka nevét is megérdeklődtem, neki valamiért barátságosabbnak tűnt a megnevezése: Min WooJin.
Az asztal lapja alatt szorítottuk összefont ujjainkat, majd amikor Suga megszólalt, szorított a fogásunkon.
-Mi lenne? ...-válaszolt komoran- ...dobott, mert szerinte már eltávolodtunk, és Jungkook a nekem való...és nem is tévedett.
-Mi az, hogy nem tévedett? Felfogod a szavaidnak a súlyát Min YoonGi? Bátran, és büszkén kitudod jelenteni, itt a szemünk előtt, hogy meleg vagy? Pár hónap leforgása alatt, identitást váltottál? -kezdett hangos kiabálásba
-Igen! Képes vagyok kijelenteni, hogy a fiad meleg! És nem érdekel a véleményed! Magasról teszek rá. Nem tudsz ellene mit tenni!
-Tudod te, hogy mik ennek a kapcsolatnak mondható valaminek a következményei? ...-ismét szünetet tartott- Nem lehet esküvőd...nem lehetsz boldog apuka, mert nem lehet gyereked...és még sorolhatnám. Annyi mindentől megfosztod magad. -borult ki Sunbin
-Mintha azok az embereknek meg lenne tiltva a házasodás, akik a saját nemükhöz vonzódnak...nem mellesleg örökbe is fogadhatunk gyereket, ha annyira vágyunk rá.
-És milyen élete lesz, szegénynek? Kifogják gúnyolni, mert két homokos neveli. -sziszegte a szavakat fogai között, a kissé....kissé nagyon ellenszeves nő
Ha tehetném, rég elküldtem volna melegebb éghajlatra.
-TAKARODJÁL INNEN ANYA! -fakadt ki Yoongi, mire tátott szájjal figyeltem tovább az eseményeket
Erre nagyon, de nagyon nem számítottam.
-Hogy beszélsz te velem? Mocskos kölyök. Ezt tanítottam neked?
-Úgy beszélek veled, ahogy megérdemled. A kutyáddal jobban bánsz, és beszélsz mint velem! Menjél el innen!
WooJin megköszörülte a torkát, és megfogta fia másik kezét, bíztatásképpen.
Feleségét kezdte el kitoloncolni a lakásból. Mikor Sunbin, nagy cívódások közepette elhagyta a házat, WooJin visszafordult, és kedves szavakat intézett felénk.
-Ne haragudjatok meg! Én...én sok sikert kívánok nektek, és bár eléggé furcsa a helyzet nekem is, ugyanúgy fiamként szeretlek, Yoongi! És Jungkook! -szólított meg- Üdv, a családban! -ölelt magához
-Köszönöm, Uram! -hajoltam meg, mire félúton megállított, és kérte, hogy ne magázódjunk, kényelmesebb a tegeződés
Na őőőőő, szimpatikus nekem.

Amint elmentek, hangosan bevágtuk az ajtót magunk után, és Yoongi kisírt szemeibe néztem.
-Fáj? -kérdeztem, de szinte egyértelmű volt
A saját anyja nem áll mellé... siralmas.
-Apával mindig is jobb volt a kapcsolatom... tudtam, hogy ő legalább megért majd. Csalódtam volna benne, ha nem. Anyámtól mást sem vártam...
-Nem lehet, hogy ez egy buta fellángolás volt felőle? -karoltam át derekánál, ő pedig szorosan átölelt
-Nem...ismerem milyen. Ezt teljesen komolyan gondolta...sajnos.
-Majd megbékél idővel...
-Talán...
-Biztosan. Csak kérlek, hogy ne mindenben a rosszat lásd. Mindenki változik...mindenkinek változik a lelke...majd megenyhül.
Nyelt egy nagyot, bólintott, és kifújta a benn tartott levegőjét.
-Befejezzük a halovány vacsit? -halovány mosoly terült el, gyönyörű arcán
Tudom, hogy erőltetett volt...
Esetlen, erőltetett mosoly. Látom rajta, hogy bántja az eset és megviselte. De kit nem érintene rosszul egy ilyen beszélgetés?

*SUGA SZEMSZÖGÉBŐL*

Az ajtótól visszasétáltunk a konyhába, hogy folytassuk a vacsorát...
Bevallom, nagyon rosszul érzem magamat anyám miatt. Mindig is ilyen volt, világ életében, de hogy ennyire ellenem legyen....
Apumban megint nem kellett csalódnom, tudja jól milyen helyzetben vagyok. Ilyen idős korában ő is bi volt. A szülei ugyanezt tették vele, mint velem, csak náluk az egész család elítélte. Aztán amikor (sajnos) feleségül vette anyát, mindenki imádta, szerette. Szerintem gusztustalan viselkedés.
A melegeket miért nem lehetne elfogadni, egyszer, valahára?
Nem vagyunk különbek mi sem a többiektől, csak máshogy fekszünk le egymással, meg nem lehet saját gyerekünk.
Sosem fogom megérteni az ilyenféle embereket....


A vacsorát elkészítve, mindent meg is ettünk, majd egy gyors tusolás után, az ágyban folytattuk a napot. Elég sokáig fent voltunk. Az egész éjszakát végig beszélgettük.
Leginkább én meséltem anyámról, a gyermekkoromról. De bármennyit is beszéltem, ő végighallgatott.
-Éééés, ennyi...-fejeztem be életem történetét....
-Huh...hát nem mondom, érdekes egy gyerekkorod lehetett.
-Inkább unalmas, és rossz...mindez azért mert az anyám egy szörnyeteg...és nagyon sajnálom, hogy megkellett ismerned.

27. fejezet: Good or Not!? / Jó vagy Nem!?

Figyelmeztetés: 16+, yaoi

*SUGA SZEMSZÖGÉBŐL*

Annyira boldog voltam. Örömömben majd' kicsattantam. Az érzés pedig...leírhatatlannak bizonyult. Én tényleg nagyon szeretem ezt a fiút, és nem is értem miért gondoltam, hogy megcsal. Talán azért, mert már éltem át ilyet, és az is pontosan ugyanígy kezdődött. Minden egyes kapcsolatomnál félek, rettegek, és nehezen tudom rászánni magamat. Bár Yoonanál nem ez volt a felállás, belülről, egy hangyányit talán tartottam az egész mindenségtől.
Jungkooknál inkább a véleményektől tartottam, mintsem a kapcsolattól. Ezekelőtt már túl jó, szoros barátságba kerültünk, és az alap bizalom szint meg volt, szilárdan. Vele ezért is lehet könnyebb most.
Voltak hullámvölgyeink, meg minden egyéb, de igazából mit ér, ha a szerelem erősebb mindennél?

-Széppé tetted a napomat. Minden egyes percben vártam rád, hátha jössz majd egyszer, és lám...megtörtént. -mosolyogtam rá
-Viszonylag könnyen rászántam magamat. De kérlek, ne légy többé ilyen! Nem is tudom honnan szedted, hogy megcsallak...
-Én sem... -motyogtam el az orrom alatt
-Szeretlek! -simogatta meg hajamat
-Én is téged! Mindennél és mindenkinél jobban. -adtam egy csókot dús ajkaira
Folytattuk az idilli, meghitt, de mégis, leginkább romantikus pillanatsorozatot.
Bár tovább nem jutottunk csóknál, most nem is bántam. A sírástól kimerültem, és elegem volt a depressziós hangulatból. Most csak azt akartam, hogy magam mellett tudhassam, innentől fogva, örökké.


A nap további részében elmentünk Jiminékhez, elújságolni, hogy kibékültünk, és hogy elhozzuk párom ruháit, amiket elvitt tőlem.
Emlékszem arra a napra...tisztán.
Az utolsó mondata még mindig itt cseng a fülemben, és talán sohasem fogom tudni kitörölni onnan.
-"El kell gondolkodnom, hogy akarok-e még egyáltalán valamikor is a szemedbe nézni!"
A gondolatára is összerezzentem, kirázott a hideg, hiszen borzasztó emlékeket kelt most már épülőfélben álló lelkemben.
Mindezek mellett, nem tudom elfelejteni azt sem, amikor bekopogtatott ajtómon, melyen egy láthatatlan ködfátyol terült el, ami a szomorúságot, kínt, bánatot jelképezte.

Magam elé meredve ültem a kanapén és idéztem fel a rosszabbnál-rosszabb, valamint ezzel párhuzamban a jobbnál-jobb emlékeimet.
-Mehetünk? -kérdezte Jungkook, a vállamra téve kezét
-Persze! -rezzentem picit össze, és álltam fel
Összefontuk ujjainkat, majd távoztunk, hogy az én otthonomban folytathassuk napunkat.

*Három hét múlva, az utolsó szóbeli érettségi napján*

Körülbelül két hete vegezhettünk az írásbeli éretségikkel. Nem lettek olyan gázak, mint azt gondoltuk volna, sőt! Az osztályfőnök kifejezetten meg volt elégedve mindenki munkájával.
Ma épp az utolsó szóbelink volt. Mivel én mindenképpen a zenével akarok majd a továbiakban foglalkozni, és abból nem lehetett érettségit tenni, nem volt más választásom mint a testnevelés.
Bevallom, egészen jól sikerült, a vézna testem ellenére is.
Mindenki végig idegeskedte a napot, míg végül meg nem kaptuk a bizonyítványokat tanárunktól. Mindenki majd hogy nem kicsattant az örömtől.
Végre végeztünk, és olyan pályán tanulhatunk tovább amit szeretnénk is, nem pedig a szokásos kötelezőkön, előírtakon. Azért az osztálytól rossz lesz megválni, de mindenképpen tartani fogjuk a kapcsolatot, hiszen mindig is nagyon összetartóak voltunk, és szerettük is ezt a közösséget.

Mint ahogyan minden nap, ma is párommal, Jungkookkal mentem haza, vigyorogva, jókedvűen. Viszont ahogy öltönyben sétált mellettem...huh.
Kissé izgatta a fantáziámat, és késztetést éreztem arra, hogy leteperjem. Amit, ma meg is fogok tenni. Ahogy belegondoltam, hogy a mai estét mivel fogjuk tölteni, féloldalas mosolyra húzódott szám, és alig bírtam leplezni. Mindenképp meglepetésként akarom ezt neki "ajándékozni". Most már úgy érzem, éppen ideje van ennek, és nem szabad tovább váratnom. Annyi mindent megtett értem...
Megbocsájtott, holott nem bíztam benne, mindig kiállt mellettem, nem hagyott cserben, és szeretett. Kiérdemli, úgy gondolom.

A lakásba beérve,  kikaptam kezéből a kék kis füzetet, majd nyakába karolva ajkaira hajoltam. Hosszasan csókoltam, majd jeleztem neki, hogy vegyen az ölébe, amit készségesen meg is tett, majd a párnáitól elválva a nyakára kezdtem apró csókokat hinteni.
Nyelveink hevesen harcoltak egymással, és a bennem felgyülemlő adrenalin hatására, kénytelen voltam kimondani a tényt...:
-Akarlak! Ma...most! -suttogtam fülébe, majd rá is haraptam
Kérdő tekintettel nézett rám, majd egy mosoly terült el arcán.
Máris megérte....micsoda boldogságot okoztam neki.
Lábaimmal átkulcsoltam derekát, és így indultunk el a hálószobám irányába, mely már az övé is volt, hiszen együtt éltünk. A szobánk ajtaját kinyitotta, de olyan lökettel akart bevinni, hogy neki ütköztünk az ajtófélnek, így a csókunkba nyögtem egy aprót, valamint elengedtem egy "au"-t.
-Beindítasz! -suttogta ajkamra
-Ez volt a célom! -kuncogtam
Amint az ágyamhoz értünk, leterített arra, és elkezdett vetkőzetetni. A zakóink elszórtan voltak valamerre, mert úgy gondoltuk, nem lesz rájuk szükségünk, sötétkék ingeink pedig nyitottan szállingóztak testünkön. A nadrágok, csakugyan mint a zakók, valahol a földön hevertek.
Borzasztóan szexi volt a csapzott tincseivel, nyitott ingben, és fekete boxerban.
Nyakamon ott hagyta nyomát, megpecsételve ezzel azt, hogy az övé vagyok, és én magam sem cselekedtem máshogyan.
Mikor már egy anyag sem fedte testünket, elkezdett felkészíteni.
Hogy mit is éreztem?
Elsősorban nagyon zavarban voltam. Fürödtünk már együtt, láttuk a másikat meztelenül, de sosem értünk egymáshoz...legalábbis nem így.
Az ujjaitól nyöszörögtem, és a fájdalom hatására egy-egy könnycsepp is lecsordult arcom felületén. Feszített, fájt, égetett, ahogyan próbált felkészíteni.
Bár nagyon nagy odafigyeléssel munkálkodott testemen, és azon belül, mégsem tudta teljesen elfeledtetni a kínt, de mikor elérkezettnek látta az alkalmat, saját magát helyezte belém. Nagyon furcsa, szokatlan, és feszítő érzés ölelt körül, de az örömöm leírhatatlan volt még így is.
-Mozogj! -jeleztem neki
Ő csak sóhajtott egyet, és tette amit kellett. Mindvégig nagyon vigyázott testemre és rám is. Olyan lágyan, és gyengéden ért hozzám, hogy eltudtam volna akár olvadni is.
Végül hosszú-hosszú idők után együtt mentünk el, a másik nevét hallatva.
Elképesztő élményben volt részem, és a nap folyamán nem egyszer, és nem is kétszer éltem át, ismételtük meg a kis akciónkat.

*Két órával később*

-Azth...azt hiszem most már ideje abbahagyni...-dőlt le mellém, és nagyokat sóhajtott
-Kifáradtál? -kérdeztem, apró mosoly kíséretében
-Szerinted? Három menet után, szünet nélkül, ki nem? -nevette el magát
-Megbántad? -komolyodtam meg
-Dehogy! El sem tudod képzelni mióta várok erre a pillanatra -fölém magasodott, és gyengéden ajkaimra tapadt - Szeretlek!
-Én is szeretlek! Nagyon-nagyon! - lábadt könnybe a szemem, csókunk közben - De most...azt hiszem felkellene öltöznünk...-kuncogtam
-Hmmm...lehet mégsem vagyok olyan fáradt...-húzódott perverz vigyor arcára, csípőjét pedig az enyémnek lökte, aminek hatására felnyögtem, és körmeimet vállába mélyesztettem ...ennek nyoma marad -Nyugih....csakh vicceltem. -simogatta meg hajamat
Végül lemászott rólam, és felöltözött...vagyis...felvette a boxerét.
-Nem akarsz jobban felöltözni? -érdeklődtem
Erre csak megcsóválta fejét, majd az ásványvizes palackot magához véve, lecsavarta annak zöld színűre festett kupakját, és ajkaihoz emelve kezdett belőle nagyokat kortyolni. Én csak átöleltem derekát, amint felvettem az alsómat, majd felém nyújtotta az üveget, és megismételtem azt amit ő

Még néhány apró csókot adtunk egymásnak, vagy éppen bújtunk össze, mikor lementünk a konyhába. Valami kaját kerestünk, de ekkor kopogást hallottam meg a bejáratnál. Kérdő pillantást vetettem párom felé, aki csak biccentett egyet az ajtó felé. Elindultam, hogy kinyissam azt, és amikor megálltam előtte, majd a kilincsre fogva "feltártam" a bejáratot, szemeim óriásira kerekedtek, a szavam elakadt, és csak meredten álltam a két látogatóm...látogatónk előtt...
-M...mit kerestek itt? -dadogtam zavartan....

*JUNGKOOK SZEMSZÖGÉBŐL*

Talán a legjobb döntésemet hoztam meg, mikor eldöntöttem a fejemben, hogy igen, Jungkook ne légy meggondolatlan, ez csak egy hülye (elég hülye) kilengés volt a kapcsolatotokban, de a szerelem erősebb, megtudjátok oldani!
És tényleg így lett...
Végül, minden jóra fordult...és éltünk tovább, mintha mi sem történt volna.

*Három hét múlva, az utolsó szóbeli érettségi napján*

Az érettségim egész jó lett...hála Jiminnek. Szerintem ha ő nem korrepetál, megbukok, de így. Egészen életem végéig nem fogom tudni meghálálni neki a segítséget.

De mivel már vége, és a kezemben tudhatom a bizonyítványomat, boldogan sétáltunk hazafelé párommal, és többet még csak hallani sem akarok a suliról...egészen szeptemberig.

Amikor hazaértünk, kellemes melegség fogadott.

Yoongi azonnal az ajkaimra tapadt, majd jelezte, hogy vegyem fel, ahogyan mindig is szoktam. Kérésének eleget tettem, és hamarosan az ölemben tartottam, fenekénél fogva.

Hevesen téptük egymás száját, majd mikor a fülemhez hajolt, suttogni kezdett:

-Akarlak! Ma...most!

Ami az igazat illeti...megijedtem, de ez rögtön el is illant, és a szobája felé kezdtünk lépdelni, fel a lépcsőn. Az ajtónál nem volt sikerünk, és felakadtunk, mire nyögött egy aprót, nekem pedig elvette az eszemet, csupán ez is.

-Beindítasz! -suttogtam ajkaira
-Ez volt a célom! -kuncogott
Az ágynál leraktam, és azonnal le is tepertem. Levetkőztettem, úgy hogy csak egy boxer és a nyitott ingünk fedte testünket.
A nyakát megszívtam, ezzel egy nem aprónak mondható foltot hagyva magam után.
  Ez meg fog látszani...
Mindez nem nagyon érdekelt, ugyanis ő is megtette ugyanezt a lépést, csak a nyakam másik oldalán.
A kis "megjelölésünk" után, lehúztam saját boxeremet, az övével együtt, és ujjaimmal megkezdtem a felkészítését.
Láttam rajta, hogy szenvedett, de próbáltam nyugtatni, kedves, aranyos szavakkal illetni. Sajnos nem segített rajta túl sokat, mivel szeméből egy kisebb könnycsepp buggyant ki. Gyorsan töröltem le, majd azokat is amik ezek után következtek.
Lassan elég tágnak éreztem, és az ő fájdalommal teli hangjait is felváltották az élvezetesek. Óvatosan, és lassan kihúztam ujjaimat, majd saját tagomat vezettem bejáratához, és merültem el benne.
Egy mély, hangos sóhaj hagyta el száját, gondolom csak ennyire volt képes, ugyanis amint behatoltam, ajkaira tapadtam. Nem telt el túl sok idő, és már jelzett is:
-Mozogj!
Kérését teljesítve, elkezdtem lassú tempót felvenni, majd ahogyan egyre jobban megszokott, gyorsítottam. Többször is segítettem rajta, és végül az egyik ilyennél együtt mentünk el, egymás nevét eresztve ki ajkaink közül.

Az érzés leírhatatlan volt. Annyira régóta vártam már erre, hogy az elmondhatatlan. És végül megtörtént. Egy álmom vált valóra.

*Két órával később*

-Azth...azt hiszem most már ideje abbahagyni...-dőltem le mellé
-Kifáradtál? -kérdezte, apró mosoly kíséretében
-Szerinted? Három menet után, szünet nélkül, ki nem? -nevettem el magamat, miközben fejét mellkasomra tette
-Megbántad?
-Dehogy! El sem tudod képzelni mióta várok erre a pillanatra -magasodtam fölé, és ajkaira tapadtam, lágyan csókolva azokat - Szeretlek!
-Én is szeretlek! Nagyon-nagyon! - karolt a nyakamba - De most...azt hiszem felkellene öltöznünk...
-Hmmm...lehet mégsem vagyok olyan fáradt...-húzódott perverz vigyor arcomra, csípőmet pedig az övének löktem, aminek hatására felnyögött, és körmeit vállaimba mélyesztette -Nyugih....csakh vicceltem. -simogattam meg fejét
Végül lemásztam róla, és az ágyról is, majd felhúztam az alsómat testemre.
-Nem akarsz jobban felöltözni? -érdeklődött
Egy fejcsóválással jeleztem nem tetszésemet, és az asztalon ácsorgó vizes palackot meghúztam. Amikor a kupakját csavartam visszafelé, hátam mögül átkarolt szerelmem, az üveget pedig átnyújtottam neki...biztosan szomjas már.

Még néhány apró csókot adtunk egymásnak, vagy éppen bújtunk össze, mikor lementünk a konyhába. Valami kaját próbáltunk összedobni, kisebb-nagyobb sikerrel. Nem telt el fél óra, kopogásra lettünk figyelmesek. Párom elment ajtót nyitni, én pedig addig készítettem tovább a vacsoránkat.
-M...mit kerestek itt? -dadogott párom, mire összeráncoltam szemöldökömet, ellöktem magamat a pulttól, és a hang irányába sétáltam
Megálltam Yoongi mögött, és védelmezően tettem egyik karomat a dereka köré.
-Maguk kik? -mondtam komoran, érelemmentesen
-Ugyanezt kérdezhetnénk mi is...
-Yoongi párja vagyok. Jeon JeongGuk... -biccentettem- Maguk jönnek...
-A párja? -szúró pillantással illették szerelmemet
-Mi ebben olyan hihetetlen? -vontam fel szemöldökömet -Árulják már el, hogy kiket tisztelhetek személyükben...
-Mi...
-Jungkook! -fordult szembe velem Suga, és elszaladt, be a házba, könnyáztatta pillákkal
-Mit akarnak tőle?