*Suga szemszögéből*
*Hogy mit is éreztem, amikor felébredtem?
Lüktető fejfájás, mely még a szokásosnál is elviselhetetlenebb, hányinger, liftező gyomor, és szédülés. Mindez dióhéjban összefoglalva.
Óvatosan felültem az ágyamban, kiszabadulva Kookie karjai közül, és körülnéztem. Megdörzsöltem a szememet, majd az éjjeliszekrényemen ékeskedő gyógyszeresdobozt a kezeim közé véve, kibontottam a tasakot, és a tartalmából egy szem pirulát kaptam be, leküldve azt egy korty vízzel. Többre képes sem lettem volna, hogy lenyeljek bármi mást, mert viszont láttam volna.
Kezemet a fejemre tettem, és vártam a csodára.
Fél óra elteltével kezdett csak csillapodni a fájdalom, és rosszullét, így nagy nehezen kirángattam magamat a szobámból, a fürdőszobába és amikor tükörbe néztem, elszörnyedtem arcom láttára. Az enyhe szemceruza amit felvittem tegnap este, teljesen elkenődött, a szemeim karikások voltak, és sorolhatnám.
Megmostam jó hideg vízzel az arcomat, fogat mostam, próbáltam kezdeni valamit a hajammal, kisebb-nagyobb sikerrel. Mindent elvégeztem, amit reggel szokás, majd visszasétáltam lassan a hálószobámba. Amikor benyitottam az ajtón, Jungkook is ébredezett már. A fejét nekitámasztotta a falnak, és csukott szemekkel pihengetett. Halk léptekkel mentem mellé, és feküdtem fel a matracra, felé fordulva. Oldalazómozgással kicsit közelebb húzódtam, és ajkaimat az övéire tapasztottam, ezzel üdvözölve. Pillái még mindig csukva voltak, és csak egy esetlen mosoly mutatkozott meg, de az sem látszódott igazán a csók miatt, csak én érezhettem. Ahogyan nyelveink találkoztak, megéreztem, az enyhén erős, alkohol ízét, még tegnap estéről. Nem volt túl kellemes, de párom édes ajkai minden rosszat elfeledtettek velem. Ahogyan mozgatta őket, és ahogyan bánt az enyéimmel. Annyira védelmező, lágy, kedves, és őszinte volt. Úgy éreztem, hogy tényleg szeret, és én is tiszta szívemből szeretem őt.
Karomat derekán pihentettem tovább, miközben véget vetettünk a csóknak. Már ő is nyitott íriszekkel nézett rám, egy mosollyal társítva.
-Jó reggelt, Baba! -simogatta meg hüvelykujjával az arcomat
-Neked is! -mosolyodtam el
-Hogy érzed magadat?
-Már jobban, mint ébredéskor. -válaszoltam, hogy megnyugtassam- És te?
-Én jól érzem magamat...fogjuk rá.
-Ma sincs suli úgy érzem. -nevettem fel
-Jól gondolod. Viszont bekell mennünk az orvoshoz igazolásért.
Nyöszörögtem egy sort, szenvedtem, mert utálok ilyen helyekre járni, de páromnak igaza volt. Igazolatlant még sem kaphatunk.
Lassan ő is felkelt mellőlem, és elment készülődni, magamra hagyva engem. A szekrényem előtt álltam, és néztem ki a fejemből, hogy mit vehetnék fel. Végül egy szaggatott farmerre hagyatkoztam, fekete pólóval. Ahogy elővettem, fel is húztam testemre a textileket.
Visszaültem az ágy szélére, telefonommal babráltam egy kicsit, megvárva páromat. Pár perccel később teljes elkészültségben lépett a szobába, noszogatva engem, hogy induljunk el. Jó néhány perc könyörgés után kiküzdöttem magamat vackomból, és a cipősszekrény előtt felhúztam lábaimra a cipőimet, és úgy indultunk el.
Az ismerős, és rég látott épület pár percen belül látóterembe került, én pedig egy másodperc erejéig megtántorodtam, a hideg végig futott rajtam, de Kook bíztató keze kis időn belül fellelhető volt hátamon.
Tovább mentünk, egyenesen be a főbejáraton, onnan pedig a váróba.
Büdös volt...tipikus...orvos szag!? Persze tudom, hogy ez a fertőtlenítő kellemetlen illata, de mindig is így tudtam nevezni.
Illedelmesen köszöntünk az ott lévő kicsiknek, és nagyoknak, majd helyet foglaltunk egymás mellett a székeken.
-Megkérhetlek valamire? -hallottam meg Kookie hangját
Bólintottam.
-Mondd el az orvosnak az állandó fejfájásodat reggelente! Kérlek!
Ismételten csak bólintottam, egy sóhaj kíséretében.
A térdem folyton, megállíthatatlanul járt le - és fel.
-Elmegyek a mosdóba. -mondtam egy kisebb, erőltetett mosoly kíséretében
-Megyek én is! -állt fel mellőlem a párom, és a kíséretében bementünk az egyik fehér ajtón.
Amint beértünk, mintha fülelni kezdett volna egy rövid ideig. Értetlen pillantást vetettem felé, ő pedig egy perverz(?) vigyort villantott felém, de abban a pillanatban kezei máris a fenekemen pihentek, elemelve engem a föld felszínétől, ölébe véve, onnan pedig a mosdókagyló pultjára ültetve. Az ajkaimra csókolt, és kissé durván megszívta azokat. Nyelvével is közbeavatkozott, amit egyáltalán nem is bántam, és rögtön viszonoztam is munkáját. Ujjait hamar megéreztem hasam felületén, egyre feljebb haladva ingerelve engem, elmémet egyre jobban ködösítve.
-Neh itt...-suttogtam fülébe -Majd ha hazaértünk...
Elvált tőlem, és a szemeimbe nézett, mire aprót bólintottam.
Bár még mindig féltem, érte bevállalnám.
Újra párnáimra tapadt, és azokat kényeztette, amikor...amikor benyitott egy...lány!?
-Öhm...-nézett az ajtón lévő kis jelölésre, ami azt mutatta, ez a női mosdó- Fiúk...azt hiszem ez...ez a női...mosdó. -pillantgatott jobbra, balra, fel, le, csak ránk nem
Jungkook kínosan elnevette magát, én pedig leugorva a mosdókagyló környékéről, egy bocsánatkérés után távoztam, nyomomban párommal. Elnevettük magunkat halkan, hogy hogy lehettünk ekkora hülyék, hogy ezt elnéztük, majd visszaültünk a helyünkre, amikor...:
-Min YoonGi. és Jeon JeongGuk! -hallottunk meg nevünket
-Mi vagyunk! -állt fel szerelmem, húzva maga után
Bementünk az orvos színe elé, -a vizsgálóba- és köszönés után, fel is tette a sablonkérdést.
-Milyen panasszal érkeztek az Urak? -pislogott a doktor úr, szemüvegét feljebb tolva
-Nekem tegnap óta fáj a torkom, és ráz a hideg. -hazudott Jungkook, de úgy, hogy még a hangját is elváltoztatta
Magához hívta a szakember, majd gyors vizsgálás után kiírta a mai napra, kapott gyógyszert, és...én következtem.
-Maga?
-Körülbelül fél éve, minden reggel fejfájással ébredek. -mondtam szomorkásan
Már tényleg zavart, de nem foglalkoztam vele különösképpen. Most viszont egy orvosnak elmondva ezt, kicsit görcsölök.
Visszasétált a gépéhez, majd az asztalra támaszkodott, és nézett maga előtt egy papírt.
-Öhm...Jó lenne egy röntgent csináltatni! Kérem menjenek fel a harmadik emeletre, és az ötös ajtónál várakozzanak. Szólítani fogják magukat, majd ha pedig végeztek, hozzák le az eredményt. -átnyújtott egy papírlapot, és egy meghajlás után, siettünk is a megadott helyre.
Végtelenül ideges voltam, és párom bíztató szavai sem segítettek.
-Semmi baj nem lesz! Csak egy kis röntgen! -simogatott, majd amikor szétnézett, és senkit nem látott minket figyelni, egy puszit adott homlokomra, belőlem pedig majdnem hogy kitört a sírás.
Utálom az orvosokat.
Utálom a kórházakat.
Utálom az egészet.
Tudom, hogy ők tudnak segíteni, ezen a helyen, de irritál az egész szituáció.
-Min YoonGi! -felálltam a nevem meghallása után - Kérem jöjjön be! -mosolygott kedvesen a nővér
Egyedül kellett befáradnom, nem tudott támogatni senki sem. Még rosszabb lett a hangulatom.
-Nem kell ám idegeskedni! Csak nyugodtan! -nyugtatgatott a kedves hölgy
Én csak egy erőltetett, esetlen mosolyt tudtam felé küldeni, és egy biccentést.
Lekellett vetkőznöm, és csak egy alsó fedte testemet, majd beállítottak a megfelelő pozícióba abba a bizonyos röntgen gépbe, és elkezdték a munkálatokat.
Körülbelül öt percbe telt, az egész, de nagyon, nagyon ideges voltam. Talán jobban, mint eddig valaha.
Tájékoztattak, hogy míg felöltözöm, kinyomtatják az eredményeimet, én pedig helyeseltem ezt. Magamra húztam mindent, és már nyomták is a kezembe a leleteket. Végigfuttattam rajta szemeimet, de semmi negatívat nem fedeztem fel... de hát én nem vagyok orvos, nem tudhatom mi mit jelent. Amint távozhattam a helyiségből, Jungkookot láttam meg egyből, amint az egyik kék széken ülve, az ujjait tördeli. Mikor meglátta, hogy nyitódott az ajtó, felugrott és odajött hozzám.
-Na?
-Nem tudom milyen lett. Én semmi negatívat nem láttam. Vigyük le az orvosnak.
Bólintott, és már futottunk is. Szerencsénkre mire leértünk, senkire nem kellett várnunk, így egy gyors kopogás után, ismét bementünk.
-Meg is jöttek?
Ismét bólintottam, a papírokat pedig átnyújtottam, amiket azonnal elkezdett böngészni. A vérnyomásom már szerintem az egekben volt, és kissé szédültem is, így közelebb léptem páromhoz, jelezve, hogy a lehető legidegesebb vagyok jelen pillanatban.
-Nos...-nézett ránk a leleteket még mindig tartva kezében, néha-néha lepillantva azokra- Igazából...semmi nagy probléma nincs. A leletek azt mutatják, hogy a fejével minden rendben van. -sóhajtottam egy nagyot- De...mondja csak, hány éves?
-Tizennyolc.
-Áh...ezek szerint most következik az érettségije.
-Igen! Két és fél hónap múlva.
-Ezek szerint, már ideges, nem de?
-Nem igazán érzem magamon.
-Oh. Kiváló. Mert akkor szeretném magával közölni, hogy mitől van az állandó fejfájása. -kisebb szünetet tartott- Van egy úgynevezett "belső stressz". Ezt kívülről nem észleli senki sem, és ön sem érzi magán, viszont a szervezete reagál erre, és dolgozni kezd. Leggyakrabb tünete a fejfájás...Mivel szokta enyhíteni a fájdalmat, és hogyan?
-Fájdalomcsillapítót szedek, minden reggel. Az az első dolgom.
-Mennyire erős a gyógyszer?
-Nem a leggyengébb, és nem a legerősebb. A kettő között van valahol, de ettől mindig elálmosodom.
-Talán elég lenne a leggyengébb formátuma is. Ezt is én írtam fel magának? -nézett még mindig rám
-Igen! Akkor csak azért kellett szednem, mert lebetegedtem.
Bólintott, miszerint emlékszik.
Valamit írt a gépbe, majd a nyomtatónál megvárta, míg kinyomtatják a receptet. Nyomott rá egy pecsétet, aláírta, és a kezembe adta.
-Ezt ha lehet még ma vegye meg. Reggel este vegyen be belőle egy-egy pirulát.
Bólintottam, és megköszöntem a segítségét.
-Várjon! Még kap egy fajtát!
Visszafordultam felé, és vártam.
-Ez egyfajta nyugtató. Nem kimondottan arra szolgál, amire egy teljes értékű nyugtató. Ezt a maga esetének a fajtáira szokták adni. Reméljük használni fog minél előbb!
Megköszöntem mindent, a segítséget, és a kedvességet egyaránt, majd távoztunk.
Hazafelé úton a gyógyszertárból megvettük a megfelelő mennyiségű orvosságot, és visszamentünk hozzánk.
Otthon ledobáltam minden cuccot magamról, a gyógyszert a szekrénybe tettem, és a nappaliba mentem. Leültem a kanapéra, és ekkor tört ki belőlem a sírás.
-Yoongi!? Eszünk valam...-párom megállt az ajtóban, majd odarohant hozzám, és szorosan magához ölelt-Mi a baj?
Nem válaszoltam...nem tudtam.
-Megijedtél? -simogatta hátamat
Bólintottam, pólóját markolva, és egyre közelebb vonva magamhoz.
-Hé! Nincs semmi baj! Én itt vagyok! Segítek, és támogatlak! Csak ne sírj! -puszilt hajamba- Szeretlek! -ölelgetett tovább
Néhány percen belül megnyugodtam, ahogyan illatát betudtam lélegezni, és melegségét tudtam érezni.
-Hozok enni.
Én csak szipogtam tovább, egy párnát vonva magamhoz, és azt karoltam át. Megvártam amíg ideér, majd újra befészkeltem magamat karjához.
-Olyan vagy mint egy kiscica. -kuncogott
Felpillantottam rá kisírt szemeimmel, amit észre is vett, és közelebb hajolva megcsókolt, amit készségesen viszonoztam. Ujjaimat arcára vezettem, és úgy folytattuk az előbb elkezdettet.
-Én is szeretlek. -suttogtam, csukott szemekkel ajkaira*
***
Zihálva, remegő testtel ültem fel ágyamban.
-Huuhh...-temettem tenyerembe arcomat
Oldalra néztem, és Jungkook nem volt mellettem.
-Haaaahh...csak egy álom volt.
Kikászálódtam az ágyamból, és az asztalomhoz sétálva, ránéztem az órára. Tizenegy óra.
AISH! Már vége van a rendelésnek...nem tudunk bemenni az orvoshoz. Márpedig a suliból is elkéstünk. Amit nem is bánok.
Orvoshoz meg, egy ilyen álom után még úgysem akarok menni. SOHA!
Megborzolva hajamat lesétáltam a konyhába, és a fejfájásom ellen, elkészítettem a reggeli kávémat.
Ha nincs kávé, nincs jó nap sem.
Ez az! Az álom...és a fejfájás. Te jó ég! Nem akarok erre emlékezni.
Tíz perc alatt elkészítettem a létfontosságú nedűt, majd a fürdőszobába menve, elkészültem. Fogat és arcot mostam, beállítottam a hajamat, és a szokásos reggeli teendőimet elvégeztem.
Éreztem, hogy nagyon másnapos voltam.
Régen fogott már el az érzés, de éppen ideje is volt már. Csak nagyon reménykedek benne, hogy nem csináltam semmi nagy baromságot.
De ekkor döbbentem rá.
Hol van Jungkook?
Amint kisétáltam ismételten a konyhába, ajtócsapódásra lettem figyelmes. Oldalra néztem, és páromat láttam meg.
-Szia! Hát te hol voltál? -fogadtam egy öleléssel, majd kivettem a kezéből a szatyrot, amit az asztalra tettem
-Elmentem igazolást "szerezni" az orvostól, és vettem valami kaját. -mosolygott, majd puszilta meg a homlokomat
-Oh, de rendes vagy!
-Tudom én, hogy utálsz orvoshoz járni! -mosolygott továbbra is
-Ne említsünk orvosokat! -ráztam fejemet
-Na miért? Már a neve is irritál?
-Nem...vagyis eddig nem volt vele nagy bajom...annyira. De...
-De...?
-Az álmom...-ráztam a fejemet ismét, mert nem tudtam hova tenni a dolgot- Valami...valami belső stressz miatt állandó fejfájásom volt, és...nyugtatót kellett szednem.
-Aigoo! -simogatta meg párom az arcomat- Ne is beszéljünk ilyenekről! Inkább együnk!
Helyeseltem a döntést, majd neki is láttunk.
Fél órán belül, már a nappali kanapéját koptattuk. Én félig szerelmemen feküdtem, és félig már aludtam, amikor a telefonom csöngése kiszakított nyugalmi helyzetemből.
-AISH! -odacsoszogtam a dohányzóasztalhoz, majd megnéztem, hogy ki zavar
Jimin...
Jaj, ne!
-Igen?
-Suga! Jó hogy végre felvetted.
-Mondd, mit akarsz!
-Magyarázattal tartozol! -hallottam hangján, hogy mosolyog
-Magyarázattal? Én?
-Magyarázattal...igen Te!
