Sziasztook! Itt is lenne a 4. rész! :)
Már tényleg kezdenek beindulni a dolgok:33
Remélem tetszeni fog!
Olvassátok:)
*V szemszögéből*
Ah...
Ahogyan elterveztem mindent, úgy is történt. Suli után ettem, megfürödtem és bevetettem magamat az ágyamba.
Viszont mivel egy egész délutánt átaludtam, este felére felébredtem, és nem vitt rá a lélek, hogy még tovább feküdjek. Gondolkodtam mivel köthetném le magamat, majd eszembe jutott, hogy filmezek egy kicsit. Úgyis régen néztem már sorozatot. De nincs itthon se popcorn, se chips...azok nélkül pedig nem fog menni.
Hirtelen felálltam, majd magamra húztam nadrágomat, elővettem egy meleg kötött pulcsit, és egy kis pénzt magamhoz véve, szaladtam is le a bakancsomért, illetve kabátomért. Egyesével magamra húztam őket, majd a cipős szekrényről lekaptam a kulcscsomómat, és az ajtón kitántorogva bezártam azt.
Útközben kicsit összehúzódtam, mert eléggé fújt a szél, és fáztam. Éppen ezért kapkodtam is egy kicsit a lábaimat, hogy minél hamarabb odaérjek a boltba, aminek meg is lett az eredménye. Az ajtónál levettem a kapucnimat fejemről, és bemenve az üzletbe köszöntem, ennek kíséretében pedig egy aprócska meghajlást is megkíséreltem. Fogtam egy kosarat a kezembe, és elkezdtem járni a sorokat.
A popcorn, és a chips hamar meg is lett, viszont nézelődés közben meg-megláttam dolgokat, és rájöttem, hogy szinte semmi nem volt otthon.
A tejtermékeknél ácsorogtam, majd amikor kivettem a hűtőből egy négy darabos joghurtot, már indultam volna, amikor egy rozsdavörös hajú, jól öltözött, fiatal srácba botlottam. Hirtelen a szemeibe szegeztem tekintetemet cipőinkről, ő pedig egy "Bocsi"-t elbagadozva tűnt el szemeim elől.
Hmm..érdekes.
Nem foglalkoztam vele sokáig, csak jártam tovább a sorokat. Vettem még néhány csokit, meg nassolni valót, majd mikor már úgy döntöttem, hogy elég mindent tettem a kosaramba, megindultam a kasszához. Zsebemből előhúztam a pénztárcámat, majd bankkártyámat. Fizetés előtt jeleztem a fizetési módot, és a kedves arcú, fekete hajú hölgy felém fordította a kis szerkezetet, amibe bekellett írni a kódot. Eleget téve kérésének bepötyögtem a számokat, amiket kicsi csillagok jelöltek, és amikor a blokkot is megkaptam, elpakoltam egy szatyorba.
Siettem haza, ugyanis már nagyon érdekelt a kiválasztott sorozat, és hiányzott is, egy kis kikapcsolódás.
Tudom most lett vége a nyárnak, de ilyenek nem jutottak eszembe.. mellesleg dolgoztam is másfél hónapon keresztül, ami megterhelő volt számomra.
Otthonom felé ballagva, nézelődtem jobbra-balra, amikor megpillantottam az egyik volt szomszédunk házát, aminek a kerítésén már nem lógott a nagy "plakát", miszerint kiadó az ingatlan. Értetlenül megálltam, majd az is szemet szúrt, hogy ég a lámpa..
-Új szomszéd!? -motyogtam felhúzott szemöldökkel
Úgy döntöttem, hogy a film várhat, és így az új lakót látogatom meg.
Sietősen lépkedtem lakásomig, az ajtómon szinte berontottam, és a vásárolt termékeket leraktam az asztalra, majd kivettem belőle egy csokit....
Azért csak nem mehetek üres kézzel. Tágas zsebembe csúsztattam a táblát, majd újra visszazártam a bejáratot, és sarkon fordulva indultam meg az ismerős épület felé. Körülbelül három, vagy négy házra lehetett, így hamar odaértem; nem telt bele percekbe.
Elidőztem, majd közelebb lépkedtem az ajtóhoz, és néhányat kopogtam. Vártam, csak vártam, mire végre kinyitódott az előttem szilárdan álló lap.
Meglepődtem, amikor egy váratlan személy nyitott ajtót.
Az a srác volt az, aki a boltban nekem jött, és kissé zavartan ment el mellettem.
-Sz..szia! -üdvözöltem, majd egy pillanatra a földre szegeztem tekintetemet
-He...he...heló!? -kérdőn nézett fel rám, és ismét szaggatott szavakat hallatott, arcán pedig láttam a zavarodottságot
-Ömm...nos...igen...szóval... -nem tudtam mit kellene mondanom, így eléggé kínos volt a szituáció
-Sz...szeretnél bejönni? -kérdezte meg, egy halovány mosoly kíséretében
Csak egy aprót bólintottam, majd odébb állt, és beléptem a birodalmába.
-Jaj, még be sem mutatkoztam! Kim Tae Hyung a nevem, és néhány házzal lakok csak távolabb! -mosolyodtam el
-Örülök a találkozásnak! -mosolygott ő is rám - Park Ji Min a nevem! De szólíts csak Jiminnek!
-Oké! Engem pedig nyugodtan hívhatsz V-nek vagy Tae-nek. Amelyik szimpatikusabb! -vigyorogtam
-Rendben! Majd váltogatom! -kuncogott, majd én is így tettem
-Mióta laksz itt? - tettem fel neki kíváncsian egy kérdést
-Ma költöztem ide! -mondta, majd beinvitált a nappaliba, ami gyönyörű volt
-Értem...és mi szél hozott? Ha szabad megkérdezni!? -érdeklődtem, miközben leültünk a fekete bőr ülőgarnitúrára
-Háát...bonyolult. De ha nem sietsz mesélhetek. Persze csak ha Te is mesélsz magadról! -mosolygott még mindig
-Időm, mint a tenger! -nevettünk fel
-Nos..akkor.. Hát...igazából... -ismételten bagadozott, de könnyítettem rajta
-Várj! Kezdem én! Ugye a nevemet már tudod. 18 éves vagyok, és a 'Seoul Middle School'-ba járok iskolába, végzősként. Egyedül élek, mert itt ez a szokás, úgymond. Szeretek barátkozni, amit nem mondanának meg rólam túl sokan, ugyanis a suliban én és 4 legjobb barátom vagyunk a nagy "bajkeverők". De nyugi! Nem törünk, zúzunk, meg nem vagyunk mi olyan rosszak, csak ha már valaki sokszor jár buliba, meg sokszor rúg be, akkor azt már el kell ítélni. Ez a kis történetem.
És ha esetleg a családomról szeretnél még valamit megtudni, akkor van egy húgom és egy öcsém, akit két szerető szülő nevel. -a gondolatra vigyor húzódott ajkaim sarkába
-Szép életed lehet! -lesütötte fejeit és nagy levegőt vett - Sajnos én ezt nem mondhatom el az enyémről. Igazából mindaddig jó volt... igazából mostanáig. A nevemet már te is tudod, és szintén 18 vagyok. Valószínű osztálytársak is leszünk, mert ugyanazt a sulit választottam, amit te még anno. De nem is ez a fontos. Nos...a család...Busan-ból érkeztem, és a szüleim 'fontos' emberek ott, ezért elvárták, hogy kiváló legyen a tanulmányom, meg ilyenek. Ezt már alapból nem tudtam biztosítani, vagy egyáltalán megvalósítani, ezért ez úgymond egy rosszpont volt anyunál, és apunál. Aztán...volt egy dolog...amit őszintén elmondtam nekik...amiről csak ők tudhattak, mert csak bennük bíztam. Elárultam nekik a titkomat, és ők nagyon csúnyán elárultak; hátba szúrtak. Kitagadtak otthonról. Amint csak tudtam jöttem is el a szülővárosomból, és itt találtam otthonra.
Röviden ez az én kis siralmas, szánalmas életem.
-Ne mondj ilyet! Tény, hogy nem csodálatos, de nem siralmas, és szánalmas! Majd itt jobb lesz! És...úgy gondolom szereztél egy barátot! -villantottam egy ezer wattos mosolyt
Felkapta a fejét, és szemeimbe nézett. Helyeslően bólogattam, hogy bizony jól hallotta, majd megveregettem a vállát.
-Ha gondolod, holnap mehetnénk együtt suliba. Körbe vezetlek, segítek elintézni mindent....Mit szólsz hozzá? -vigyorogtam
-Jól hangzik! -kuncogott
-Viszont nekem most mennem kell! Akkor reggel jó ha fél nyolcra ide jövök? -fordultam felé
-Persze! -bólintott, majd én is
Zsebemhez nyúltam, puszta véletlenségből, és megéreztem a már korábban elrakott csoki formáját. Rögtön előkaptam, és a fiúval szemben állva nyújtottam át Neki.
-Jaj, majdnem el is felejtettem! Ez itt a tiéd! -néztem szemeibe
-Oh, ez kedves! Köszönöm, de nem kellett volna! -mosolyodott el
Szinte látszódott szeme csillogásában a bánat, az öröm, és a szeretethiány. Nagyon sajnáltam szegényt!
-Akkor jó éjszakát Jimin!
-Neked is V! - mosolygott kedvesen - Ja és...bocsi hogy neked mentem a boltban! Csak nem figyeltem oda és...
-Ne sajnáld! Véletlen volt. Mindenkivel megesik! - kacsintottam, majd kezemmel legyintettem és haza indultam
Pillanatokon belül lakásomban tudhattam magamat, és mintha megittam volna vagy tíz doboz energiaitalt, olyan adrenalin löketet kaptam.
Elmentem tusolni, enni, TV-t nézni, de nem kötötte le a gondolataimat semmi.
Jiminen járt az agyam...pocsékul érezheti magát. De nem baj! Én majd olyan leszek neki, akár egy testvér...vagy még több! Annyit tudok, hogy szoros érzelmek kötnek hozzá....már!
**Megj.: Az iskola KITALÁLT, nem valós! **
Útközben kicsit összehúzódtam, mert eléggé fújt a szél, és fáztam. Éppen ezért kapkodtam is egy kicsit a lábaimat, hogy minél hamarabb odaérjek a boltba, aminek meg is lett az eredménye. Az ajtónál levettem a kapucnimat fejemről, és bemenve az üzletbe köszöntem, ennek kíséretében pedig egy aprócska meghajlást is megkíséreltem. Fogtam egy kosarat a kezembe, és elkezdtem járni a sorokat.
A popcorn, és a chips hamar meg is lett, viszont nézelődés közben meg-megláttam dolgokat, és rájöttem, hogy szinte semmi nem volt otthon.
A tejtermékeknél ácsorogtam, majd amikor kivettem a hűtőből egy négy darabos joghurtot, már indultam volna, amikor egy rozsdavörös hajú, jól öltözött, fiatal srácba botlottam. Hirtelen a szemeibe szegeztem tekintetemet cipőinkről, ő pedig egy "Bocsi"-t elbagadozva tűnt el szemeim elől.
Hmm..érdekes.
Nem foglalkoztam vele sokáig, csak jártam tovább a sorokat. Vettem még néhány csokit, meg nassolni valót, majd mikor már úgy döntöttem, hogy elég mindent tettem a kosaramba, megindultam a kasszához. Zsebemből előhúztam a pénztárcámat, majd bankkártyámat. Fizetés előtt jeleztem a fizetési módot, és a kedves arcú, fekete hajú hölgy felém fordította a kis szerkezetet, amibe bekellett írni a kódot. Eleget téve kérésének bepötyögtem a számokat, amiket kicsi csillagok jelöltek, és amikor a blokkot is megkaptam, elpakoltam egy szatyorba.
Siettem haza, ugyanis már nagyon érdekelt a kiválasztott sorozat, és hiányzott is, egy kis kikapcsolódás.
Tudom most lett vége a nyárnak, de ilyenek nem jutottak eszembe.. mellesleg dolgoztam is másfél hónapon keresztül, ami megterhelő volt számomra.
Otthonom felé ballagva, nézelődtem jobbra-balra, amikor megpillantottam az egyik volt szomszédunk házát, aminek a kerítésén már nem lógott a nagy "plakát", miszerint kiadó az ingatlan. Értetlenül megálltam, majd az is szemet szúrt, hogy ég a lámpa..
-Új szomszéd!? -motyogtam felhúzott szemöldökkel
Úgy döntöttem, hogy a film várhat, és így az új lakót látogatom meg.
Sietősen lépkedtem lakásomig, az ajtómon szinte berontottam, és a vásárolt termékeket leraktam az asztalra, majd kivettem belőle egy csokit....
Azért csak nem mehetek üres kézzel. Tágas zsebembe csúsztattam a táblát, majd újra visszazártam a bejáratot, és sarkon fordulva indultam meg az ismerős épület felé. Körülbelül három, vagy négy házra lehetett, így hamar odaértem; nem telt bele percekbe.
Elidőztem, majd közelebb lépkedtem az ajtóhoz, és néhányat kopogtam. Vártam, csak vártam, mire végre kinyitódott az előttem szilárdan álló lap.
Meglepődtem, amikor egy váratlan személy nyitott ajtót.
Az a srác volt az, aki a boltban nekem jött, és kissé zavartan ment el mellettem.
-Sz..szia! -üdvözöltem, majd egy pillanatra a földre szegeztem tekintetemet
-He...he...heló!? -kérdőn nézett fel rám, és ismét szaggatott szavakat hallatott, arcán pedig láttam a zavarodottságot
-Ömm...nos...igen...szóval... -nem tudtam mit kellene mondanom, így eléggé kínos volt a szituáció
-Sz...szeretnél bejönni? -kérdezte meg, egy halovány mosoly kíséretében
Csak egy aprót bólintottam, majd odébb állt, és beléptem a birodalmába.
-Jaj, még be sem mutatkoztam! Kim Tae Hyung a nevem, és néhány házzal lakok csak távolabb! -mosolyodtam el
-Örülök a találkozásnak! -mosolygott ő is rám - Park Ji Min a nevem! De szólíts csak Jiminnek!
-Oké! Engem pedig nyugodtan hívhatsz V-nek vagy Tae-nek. Amelyik szimpatikusabb! -vigyorogtam
-Rendben! Majd váltogatom! -kuncogott, majd én is így tettem
-Mióta laksz itt? - tettem fel neki kíváncsian egy kérdést
-Ma költöztem ide! -mondta, majd beinvitált a nappaliba, ami gyönyörű volt
-Értem...és mi szél hozott? Ha szabad megkérdezni!? -érdeklődtem, miközben leültünk a fekete bőr ülőgarnitúrára
-Háát...bonyolult. De ha nem sietsz mesélhetek. Persze csak ha Te is mesélsz magadról! -mosolygott még mindig
-Időm, mint a tenger! -nevettünk fel
-Nos..akkor.. Hát...igazából... -ismételten bagadozott, de könnyítettem rajta
-Várj! Kezdem én! Ugye a nevemet már tudod. 18 éves vagyok, és a 'Seoul Middle School'-ba járok iskolába, végzősként. Egyedül élek, mert itt ez a szokás, úgymond. Szeretek barátkozni, amit nem mondanának meg rólam túl sokan, ugyanis a suliban én és 4 legjobb barátom vagyunk a nagy "bajkeverők". De nyugi! Nem törünk, zúzunk, meg nem vagyunk mi olyan rosszak, csak ha már valaki sokszor jár buliba, meg sokszor rúg be, akkor azt már el kell ítélni. Ez a kis történetem.
És ha esetleg a családomról szeretnél még valamit megtudni, akkor van egy húgom és egy öcsém, akit két szerető szülő nevel. -a gondolatra vigyor húzódott ajkaim sarkába
-Szép életed lehet! -lesütötte fejeit és nagy levegőt vett - Sajnos én ezt nem mondhatom el az enyémről. Igazából mindaddig jó volt... igazából mostanáig. A nevemet már te is tudod, és szintén 18 vagyok. Valószínű osztálytársak is leszünk, mert ugyanazt a sulit választottam, amit te még anno. De nem is ez a fontos. Nos...a család...Busan-ból érkeztem, és a szüleim 'fontos' emberek ott, ezért elvárták, hogy kiváló legyen a tanulmányom, meg ilyenek. Ezt már alapból nem tudtam biztosítani, vagy egyáltalán megvalósítani, ezért ez úgymond egy rosszpont volt anyunál, és apunál. Aztán...volt egy dolog...amit őszintén elmondtam nekik...amiről csak ők tudhattak, mert csak bennük bíztam. Elárultam nekik a titkomat, és ők nagyon csúnyán elárultak; hátba szúrtak. Kitagadtak otthonról. Amint csak tudtam jöttem is el a szülővárosomból, és itt találtam otthonra.
Röviden ez az én kis siralmas, szánalmas életem.
-Ne mondj ilyet! Tény, hogy nem csodálatos, de nem siralmas, és szánalmas! Majd itt jobb lesz! És...úgy gondolom szereztél egy barátot! -villantottam egy ezer wattos mosolyt
Felkapta a fejét, és szemeimbe nézett. Helyeslően bólogattam, hogy bizony jól hallotta, majd megveregettem a vállát.
-Ha gondolod, holnap mehetnénk együtt suliba. Körbe vezetlek, segítek elintézni mindent....Mit szólsz hozzá? -vigyorogtam
-Jól hangzik! -kuncogott
-Viszont nekem most mennem kell! Akkor reggel jó ha fél nyolcra ide jövök? -fordultam felé
-Persze! -bólintott, majd én is
Zsebemhez nyúltam, puszta véletlenségből, és megéreztem a már korábban elrakott csoki formáját. Rögtön előkaptam, és a fiúval szemben állva nyújtottam át Neki.
-Jaj, majdnem el is felejtettem! Ez itt a tiéd! -néztem szemeibe
-Oh, ez kedves! Köszönöm, de nem kellett volna! -mosolyodott el
Szinte látszódott szeme csillogásában a bánat, az öröm, és a szeretethiány. Nagyon sajnáltam szegényt!
-Akkor jó éjszakát Jimin!
-Neked is V! - mosolygott kedvesen - Ja és...bocsi hogy neked mentem a boltban! Csak nem figyeltem oda és...
-Ne sajnáld! Véletlen volt. Mindenkivel megesik! - kacsintottam, majd kezemmel legyintettem és haza indultam
Pillanatokon belül lakásomban tudhattam magamat, és mintha megittam volna vagy tíz doboz energiaitalt, olyan adrenalin löketet kaptam.
Elmentem tusolni, enni, TV-t nézni, de nem kötötte le a gondolataimat semmi.
Jiminen járt az agyam...pocsékul érezheti magát. De nem baj! Én majd olyan leszek neki, akár egy testvér...vagy még több! Annyit tudok, hogy szoros érzelmek kötnek hozzá....már!
**Megj.: Az iskola KITALÁLT, nem valós! **
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése