3. fejezet: Szomorúság, boldogság, zavarodottság...

Sziasztook!

Ismételten egy új résszel érkeztem hozzátok.

Mint már azt a facebookos posztomban is írtam, ugrunk egy kicsit az időben, egészen pontosan Jimin érkezéséig, vagyis 2 hónappal később fog ez az egész játszódni.

Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!:)

**Két hónappal később**

*Jimin szemszögéből*

Egész testemben remegek a dühtől. Úgy érzem felrobbanok a méregtől, mégis a sírás kerülget.

A nevem Park Ji Min.

18 éves, Busan-i srác vagyok és épp most tagadtak ki saját otthonomból.

A megtakarított pénzemből intéztem egy albérletet Seoul-ban. Már a sulim is meg van. Ijesztő hogy csak úgy belecsöppenek mindennek a közepébe, de nem tehetek mást.
És hogy miért is kell elcuccolnom a szüleimtől!?
Azért mert elkezdtem vonzódni a férfiakhoz.
A családomtól más reakcióra számítottam, azt hittem elfogják fogadni a fiukat olyannak amilyen, de nem így történt. Hatalmasat csalódtam bennük!
Emiatt van a nagy düh kirohanásom.

Minden hozzám közel álló tárgyat, ruhát, és ékszert belevágtam a bőröndömbe, majd köszönés nélkül távoztam. Az ajtót hatalmas erővel vágtam be magam mögött...talán még a lakás is beleremegett.
Csak mentem előre, és gondolkodtam, míg a reptérig nem érek.
Szerencsémre annyi gerinc még volt a szeretett anyámban, hogy kapjak 2 napot a dolgok elintézésében, hogy legyen hol laknom, legyen iskolám. Ennyit tiszteltem benne...semmi többet.

Az apám míg én otthon voltam, haza sem jött. Nem tudom hogy hol tartózkodott, de nem érdekelt.

És hogy miért nem!?

Azért tettem rá, mert amikor kimondtam, hogy bisex vagyok, egy akkorát kaptam tőle, hogy beleszédültem...és ez fájt a legjobban lelkileg, és testileg is.

Én már aznap elakartam húzni a picsába, amikor elárultak...csak nem tehettem. Azért mégsem mehetek egy számomra teljesen idegen városba, úgy, hogy semmim nincs.

Szerencsémre gyorsan találtam a világhálón, egy élhetőnek kinéző albérletet. Felhívtam rögtön a tulajt, akivel lerendeztük a dolgokat. Jófejnek tűnt.

Új otthonom elintézése után, néztem egy gimnáziumot. 

Három is volt a városban, így kiválasztottam tetszés alapján...na meg tanulmányi eredményem szerint a megfelelőt. 

Nem tanultam túl sokat, csak dolgozatokra. A hármas, és négyes átlag között ingadoztam, ami nekem tökéletesnek látszott. Természetesen az egykor még szeretett szüleimnek ez sem felelt meg.

De hogy őszinte legyek? LESZARTAM!....MAGASRÓL!

Már az úton sétáltam, majd az órámra néztem. Alig volt fél órám, hogy odaérjek a reptérre, így fogtam egy taxit, aki csekély mennyiségű pénzért el is fuvaroztatott.
Rohantam jegyet venni, majd lecsekkolni.
Nem kötöttek bele semmimbe, ezért gyorsan mehettem is tovább. Volt még pár percem, és úgy döntöttem helyet foglalok egy padon.
Nem időzhettem öt percnél többet, mivel a hangosbemondóban meghallottam a járatomat, és mentem is a repülőhöz.

Útközben a telefonomon nézegettem a családi képeket. Egy idős hölgy ült mellettem, a ki halkan kezdett hozzám beszélni.
-Igazán szép a családja, Fiatalember!
Belegondoltam, hogy mennyire szörnyű lesz az életem szülők nélkül.
Teljesen újjá fogok születni. Semmi nem lesz a régi.
Részben jó is volt ez, hiszen megismerkedhetek majd másokkal, talán barátokat is szerezhetek, és lehet találkozok majd a nagy Ő-vel is.

Nem tudhatni mit hoz a jövő.
A néni mondatát érlelgettem, forgattam fejemben, majd megjelent néhány könnycsepp arcomon, amiket igyekeztem letörölni ujjaimmal.
Az ablakon kifelé tekintve szállt álom pilláimra.

A bemondó hangjára ébredtem. Leszálláshoz készültünk, mire görcsbe rándult gyomrom.
Bevallom, féltem az új környezettől.
Az utasok bekapcsolták öveiket, és vártak, míg el nem értük a szilárd talajt, ahogyan én is. Mikor már csak gurultunk a kifutón kikapcsolhattuk magunkat, majd egyre lassabb lett a gépezet, míg meg nem állt teljesen. Az ajtók egyenletesen nyitódtak le, és az utasok pedig felsorakoztak azokban. Lassan sétáltunk le a meredek lépcsőfokokon, majd amikor talpaim megérintették az aljzatot, hajamba túrva, egy mély levegőt vettem.
-Új környezet...új emberek...új élet...-motyogtam, mire elindultam
Zsebemből elővettem a cetlit, amire az albérletem címe volt felírva. Lassan battyogtam ki a reptérről, majd az utcán fogtam egy taxit újra, és megadtam neki az úti célt.
Elvitt a kiadott helyszínre, fizettem és kiszállva a sárga színű járműből, körültekintettem. Végig mértem a házat. Nem volt szép, de csúnya sem. Barackvirág színűre volt festve, amihez egy sötétbarna bejárati ajtó párosult. Az igazat megvallva, így jobban megnézve nem mondható csúnyának. De majd meglátjuk belülről.
Közelebb sétáltam a bejárathoz, majd a kilincset lenyomva ráébredtem, hogy nem telefonáltam a tulajnak, és így nincs kulcsom, az ajtó pedig egyértelműen zárva álldogál.

-Aish! -a homlokomra csaptam és a zsebemből előhúztam szürke színű mobilomat, amit egy sötétkék tok védett.
Megkerestem a megfelelő számot, és elkezdtem tárcsázni, mire a fülemre raktam a készüléket.
-Igen!? -szólt bele egy mély, mégis kedves hang
-Jónapot! Intéztem magánál egy albérleter, itt Seoulban, és a kulcsokat szeretném megkapni, mellé pedig az iratokat!
-Öhm...igen! Park Ji Min!?
-Igen! -bólintottam is egyet, de ezt ő nem láthatta
-Rendben! Annyi probléma van, hogy én épp a munkahelyemen vagyok, és csak egy fél óra múlva tudok elindulni. Megtudna várni?
-Persze! Itt leszek a címen és várni fogom!
-Ott leszek!

Ezzel leraktuk a kagylót.

-Vajon hová is mehetnék!? -mondtam orrom alatt, halkan

Leültem a lépcsőre, és nézelődtem. Elmerengtem a tájban, és csak gyönyörködni tudtam. Gondoltam hogy szép hely ez, de hogy ennyire!?

Lassan, de eltelt a fél óra, és rá tíz percre meg is jelent a kissé kopaszos, középkorú férfi.
-Jónapot! -hajoltam meg előtte illedelmesen - Örülök a találkozásnak!
-Részemről a szerencse Park Ji Min!
Elmosolyodtam, majd előhúzott néhány kis fém tárgyat a zsebéből. Ezek voltak a kulcsok. Kezembe adta, majd elmagyarázta a papírokat, hogy mi micsoda.
Mindenre csak helyeslően bólogattam, és mikor végzett mondókájával, elköszöntünk, én pedig a kulcsokat megszorongatva, a megfelelőt beledugtam a zárba, és lassan elfordítottam. Hallattam a kattanást, ami jelezte, hogy kinyitódott az ajtó. A kilincset lenyomva elidőztem, végül betoltam a szerkezetet. Először jobb, majd bal lábammal mértem fel a terepet. Mikor teljes testemmel bent voltam, melegség árasztott el. Jó illat volt, és kellemesen csalódtam.

Szép konyhabútor tárult elém, ami sötét barna színben pompázott. Megkell, hogy jegyezzem, remekül ment a drappos falhoz.
A bőröndjeimet ott hagytam az étkezőasztal mellett, és tovább mentem, hogy megnézzem, miket tartogat még a ház. A konyhából egy boltíven átlépve, a nappaliban találtam magamat. Szintén gyönyörű, fekete bőr ülőgarnitúra ékeskedett a szoba közepén, ami nagyon nagy összhangot alkotott a vörös falakkal.

Imádom ezt a lakást... már! És ez az én otthonom! Megkell beszélnem a tulajjal, hogy ezt megakarom venni! A magaménak szeretném tudni!
Teljesen!

Gondolatmenetemet megszakította a kíváncsiság, így egy fehér ajtót nyitottam ki. Még szebb látvány tárult elém. Ez volt a hálószoba, ami nem is akármilyen volt.

Nem mondható emeletnek, inkább csak valamiféle kis emelvénynek, amin elhelyezkedett az alapja. Ami pedig a fehér, magas lap mögött volt, mindenen túl tett.

A fal citromsárgában pompázott, étcsoki barna színű ággyal. Egy lap TV pihengetett a falra szerelve, és egy szintén sötétbarna szekrény ácsorgott a sarokban.
Még jobban a szívemhez nőtt ez az épület.
Végül kilépve a hálóból, egy utolsó ajtón kellett bekukucskálnom, ami pedig a fürdő volt.

Fekete harmónika ajtó lett felszerelve, amit eltoltam oldalra és beléptem ide is.
Elámultam...minden kék színű volt.
A csempe, a mosdókagyló, a WC.
Ez valami káprázatos.
Körbejártam még néhányszor otthonomat, és elkezdtem kicuccolni.

Boldog voltam.

Minden szomorúság eltávozott belőlem.

Végezve a pakolászással, költözködéssel, behuppantam az ágyba és gondolkodni kezdtem.
-Holnap első napom az új suliban! Nem lesz gáz! Menni fog! -szorítottam ökölbe kezemet, ezzel is nyugtatva magamat
Agyalásomból gyomrom korgása zökkentett ki, de nem volt kajám. Eszembe jutott, hogy a sarkon volt egy kisbolt, ezért ez most pont kapóra fog jönni nekem.
Az ajtóhoz sietve felöltöztem, majd elmentem.
Elsétáltam a sarokig, majd bementem a kis üzletbe.
Jártam a sorokat, és egy helyen annyira elmerengtem, hogy belebotlottam egy fiúba. Amint gyönyörű szemeivel rám nézett, elakadt a szavam, és csak egy gyors "Bocsi" hagyta el ajkaimat.
, azt is össze-vissza elbagadoztam. Az eset után gyorsan fizettem, és siettem haza.
Az otthonom ajtaján berontva, visszazártam azt, majd levetkőztem, és rátenyereltem az asztalra.
-Jimin! Ne ezen járjon az eszed! Gondolkodj! -mondogattam

Végül agyalás közben ültem le az asztal mellé enni, amit egy forró fürdőzés követett.
A hálóba vettem az irányt, ahol felhúztam ágyneműmet, majd pizsamámat magamra aggatva bebújtam a pihe, puha, meleg, hívogató kényelmetességbe.
Hahh..rég voltam már ilyen boldog és mégis összezavarodott....