7. fejezet: Nem bírom nélküled...

Sziasztook! Meghoztam a 7. részt is!

Remélem tetszeni fog Nektek!:)

Olvassátok!!

*Jimin szemszögéből*

A fájdalom átjárta a testemet. Mardosott belülről, amitől szenvedtem. Hatalmas seb keletkezett a szívemen, amit egy Kim Taehyung nevű fiú próbál begyógyítgatni.
Ahogyan szorosan magához ölel, végig futkos rajtam a hideg, és még többet akarok törődéséből. Jól eső érzést kelt bennem, hogy mellettem van.
-Próbálj most már megnyugodni! Semmi baj nincs! -suttogta tincseim közé
Hevesen bólogatni kezdtem, és még mindig felé fordulva markoltam pólóját, fejemet mellkasának döntve.
Talán már egy óra is eltelhetett így, amikor újra szemeibe tudtam nézni.
-Ideje hazamennem! -közöltem vele a tényt, hogy itt hagyom
-Biztos vagy benne? Nem akarsz még ma itt aludni? -nézett kérdőn, és egy hajszálat kisimított arcomból
A kis fogaskerekek elkezdtek járni a fejemben, hogy maradjak-e, de végül a "nemleges" válaszra jutottam.
-Köszönöm, de nem! Így is rengeteget segítettél már! -babráltam a kezemmel
Ő csak elmosolyodott, és még egyszer szorosan magához ölelt. Ekkor kezeimet félénken már én is hátára tettem, és úgy cselekedtem, ahogy ő is.
Csekély tíz perc múlva váltunk el egymás szorításából, majd felálltam a kanapéról. A telefonomat zsebembe csúsztattam, és felvettem a cipőmet.
-Akkor! Szia! -mosolyodtam el a lehető leghaloványabban
-Szia! -intett - És Jimin! Bármit szeretnél, csak hívj és jöhetsz!
Bólintottam egyet, és elindultam. Lábaimat nézve ballagtam haza, egyenletesen váltogatva jobb és bal lábamat. Most tartott a legtovább a hazafelé utam, de még így sem ütötte meg az öt percet. Az ajtóm elé lépdelve megkerestem a kulcscsomómat, és a megfelelő kis tárgyat bedugtam a zárba, majd elfordítottam benne, és a kattanás után kinyitottam az ajtót. Bementem lakásomba, aztán leültem a konyhaasztalhoz. Újra megéreztem, hogy szemeim újra könnybe lábadnak, és kis patakokban csordogálnak a nedves, sós cseppek. Igyekeztem azokat letörölni, de mind hiába volt. Azt éreztem, hogy egyedül nem leszek képes feldolgozni a történteket.

*V szemszögéből*

Látni szenvedni azt, aki elmondhatatlanul közel került hozzád rövid idő alatt, kegyetlen. Rosszabb, mintha kést szúrnának a szívedbe.
Jimin személyében, olyan emberre leltem, akit alig, csupán kevesebb, mint negyvennyolc óra után a barátomnak mondhatok.
És hogy miből gondolom ezt?
Csak abból, hogy a barátok mondanak el egymásnak ekkora titkokat.
Tudom, hogy megbízik bennem, és melegséggel áraszt el.

A még mindig szipogó BARÁTOM hajába suttogva szólalok meg.
-Próbálj most már megnyugodni! Semmi baj nem lesz!
Aprókat bólintott, de annál többet.
A pólómba kapaszkodott, fejét a mellkasomnak döntötte, rozsdavörös haja pedig lógott arca mellett.
-Ideje haza mennem! -mondta, még rekedtes hangon
-Biztos vagy benne? -néztem rá kérdőn
-Igen! Köszönöm! Már így is rengeteget segítettél! -motoszkált a kezével
Én erre csak elmosolyodtam, és szorosan magamhoz öleltem. Körülbelül tíz perc telhetett el így, amikor elváltunk egymástól,  majd felállt mellőlem és szedelőzködni kezdett. Minden mozdulatát végig kísértem szemeimmel. Mikor már a cipőjéért ment, én is feltápászkodtam helyemről.
-Akkor! Szia! -mosolyodott el, alig láthatóan
-Szia! -intettem - És Jimin! Bármit szeretnél, csak hívj és jöhetsz!
Haloványan bólintott, és elindult. Mikor már nem láttam becsuktam ajtómat, és annak nekidőlve háttal, egy hatalmasat sóhajtottam, és kis idő múlva ellöktem magamat tőle. Elmentem a hálószobámba rendet rakni, majd letusoltam.
Éppen a vacsorához készültem volna, ha meg nem zavar ebben a telefonom idióta csöngése. Amikor megláttam a kijelzőt, görcsbe rándult a gyomrom, és megszédültem.
A tárcsázó Jimin volt.
A lehető leggyorsabb mozdulattal vettem fel a készüléket.
-Jimin!? Már is indulok! Ne csinálj semmit! -mondtam, mire ő is megszólalt
-V...-szipogott - Nem bírom egyedül!
Nekem több sem kellett, kabát és cipő nélkül, egy papucsban, nadrágban és pólóban rohantam ki otthonról, átszelve az utcán az ő lakásáig.
Odaérve szó szerint berontottam hozzá, és a konyhában találtam rá a konyhaszekrénynek dőlve, a földön ülve, egy alsógatyában és pólóban.
Ez most lehet nem a legjobb pillanat, de képtelen voltam nem észrevenni izmos lábát. Jimin egy nagyon szexi férfi, el kell ismernem.
De nem ez a fontos.
Egyenesen odarohantam hozzá, majd kezeim közé véve arcát, magam felé emeltem, és belenéztem könnyes szemeibe. Óvatosan törölgettem le a cseppeket arcáról.
Nem tudom mi ütött belém, de amikor szemeiről lejjebb vándorolt a tekintetem, egyenesen ajkaira, megnyaltam számat, és pillangók röpködtek a gyomromban.
Nem babonázhatott meg ennyi idő alatt! Ez lehetetlenség!
-V....-nyitotta szóra beszélőszervét- ....maradj itt velem! Nemh....nemh bírok egyedül lennih! -szipogott, és még jobban sírt
-Itt maradok veled! Ígérem! -mondtam, majd vészesen elkezdtem közeledni felé
Simogattam az arcát, és mivel már a "jó öreg" ölelés sem segített már, nem bírtam ellenállni a csábításnak. A dús ajkai meg-megremegtek, és a kötődés túl nagy volt ahhoz, hogy ne tudjak közeledni hozzá. Lassan hajoltam felé, amire szemei kikerekedtek, majd amikor már orrunk hegyei összeértek, és néhány tizedmilliméter választotta el szájainkat is egymáséitól, megtettem a lépést felé, és rátapadtam. Először csak apró puszikat hintettem a puha párnákra, következő lépésként pedig már mozgattam saját ajkaimat az övéin. Amikor társam is így tett, nem bírtam magammal, és a lehető leggyengédebben haraptam meg az alsó párnáját. Beengedett üregébe, és sikerült elmélyíteni a csókot. Nyelveink szoros táncba kezdtek, azok a bizonyos pillangók pedig a gyomromban hevesebben kezdtek röpködni. Jimin a sírástól néha-néha belesóhajtott a csókunkba, amit próbáltam terelni.
Egy cuppanás hangzott el, amikor elváltunk egymástól a levegőhiány miatt. Felemelő érzés volt az esemény.
De a legfontosabb, hogy egy porcikám sem bánta meg az esetet. Sőt! Még többet akarok! Nem tudok megállni.
Mély pillantásokat vettettünk egymásra, én pedig elmosolyodtam.
-H..h..haragszol? -kérdeztem beleremegve mondandómba
Megrázta a fejét, miközben a tarkómra csúsztatta ujjait, és elkezdett húzni magához közelebb. Újra találkoztak az ajkaink, most viszont ő kezdeményezte a csók elmélyítését.
Ismételten hevesen fonódtak össze az ízlelőszerveink, feltérképezve minden egyes szegletét egymás szájának.
Mivel nem volt a legkényelmesebb pozíció a földön ülve falni egymást, lassan, és finoman egyik kezemet a derekához vezettem, másikat pedig lába hajlatához. Amint normálisan és biztonságosan fogtam, megemelkedtem vele, és a hálószobába véve az irányt, az ágyra fektettem. Papucsomat lerúgtam lábaimról, és fölé másztam. El nem válva egymástól leptük meg a másikat.
Eszméletlen volt.
Csóknál tovább nem mentünk az este folyamán...nem tudom ezek után hogy fog folytatódni a kapcsolatunk, de nem is tartok ettől. Egyelőre élvezem a pillanatokat.

*Jimin szemszögéből*

Zokogás közepette mentem el fürdeni. Gyors tusolás után egy fekete alsógatyát vettem fel, és fehér pólót. Arra gondoltam, vajon mit csinálhat Tae. Nem tudok nélküle lenni. a vonzódásom túl nagy iránta. Valami oknál fogva, újra előtört belőlem a sírás. Talán még az eddigieknél is jobban. A telefonomért botorkáltam el, majd a konyhában leültem a hideg kőre, a konyhapultnak támasztva hátamat, és tárcsázni kezdtem V számát.
Amikor felvette, esélyem sem volt arra, hogy én szóljak bele hamarabb.
-Jimin!? Már is indulok! Ne csinálj semmit! -mondta, mire végül én is tudtam valamiféle hangot kiadni
-V...-szipogtam, ami talán nem volt a legjobb ötlet - Nem bírom egyedül!
A vonal megszakadt, és a mobilom egyenletesen csipogott fülembe, jelezve, hogy letették a kagylót. Néhány pillanat múlva megjelent a jelenlegi legjobb barátom. Mellém futott, és félig átölelt, majd a kezei közé fogva arcomat, hüvelykujjával elkezdte letörölni a sírás nyomait, és az újonnan utat törő könnycseppeket. Felvettük a szemkontaktust, de az ő tekintete az ajkaimra vándorolt, aminek hatására megnyalta sajátját.
Ez meg mi volt!?
Nem tudtam ezen gondolkodni, ugyanis néhány perccel később közeledni kezdett felém. Az orraink összeértek, és néhány másodperc múlva selymes párnáink is.
Elképesztő érzés volt mindez. Ahogyan először csak érzékien elhalmozott apró puszikkal, aztán gyengéden mozgatta a száját enyémen.
Szó szerint a fellegekben éreztem magamat. Elkalandoztak a gondolataim is. Végül visszatértem a jelenbe rövid időn belül, még pedig akkor, amikor megharapta az alsó ajkamat, én pedig megengedtem neki, hogy elmélyítse a csókot. Beengedtem az üregembe, és úgy térképezte föl a terepet. Törődő, gondoskodó, és finom volt, minden egyes mozdulata.
Levegőhiány miatt kellett több perc után elválnunk.
Kedvesen rám mosolygott.
-H..h..haragszol rám? -kérdezte meg, a szerintem idióta kérdését
Hevesen megráztam fejemet, majd tarkójánál fogva, immáron az én irányításom alá kerülve húztam ajkaimra. Ugyan olyan kellemes volt, mint a legelső. Annyi különbség volt a másodikban, hogy ekkor már azonnal el is lett mélyítve csókunk.
Rövid időn belül megéreztem kezeit magamon; egyiket a lábam hajlatában, másikat pedig derekamon. Lassan fölemelt a földről, és elindult velem a szoba felé. Beérve óvatosan lerakott az ágyamra, és fölém mászott. Folytattuk a kis csókcsatánkat, még nagyon hosszú ideig. Amikor el is váltunk egymástól, csak azért volt, mert nem kaptunk levegőt...és minden egyes "eltávolodás"-kor ziháltunk mindketten. Nem tudom mi volt ennek az oka...
Azt tudom, hogy belőlem azért váltotta ki ezt, mert én szeretem őt.
Nem tudom hogy fog ez a kis szösszenet végződni, de holnap egy hosszú beszélgetésben lesz részünk. Együtt!