17. fejezet: Csoda!

*Suga szemszögéből*

Reggel gyenge fejfájással ébredtem, de nálam ez úgymond már szokásos volt.
Felálltam, és az éjjeliszekrényről lekaptam a gyógyszert, majd a a vizes palackot ragadtam meg. Bekaptam az orvosságot, aztán meghúztam az üveget.
Kimentem a szobából és lekocogtam a lépcsőn. A földszinten finom illatok csapták meg az orromat, köszönhető volt ez páromnak, valamint húgomnak.
-Ti meg mit ügyködtök? -vigyorogtam álmosan
-Édes! Jó reggelt! Ez a tied! -nyomott egy csókot ajkaimra Yoona
-Köszönöm! -viszonoztam a puszit- De választ nem kaptam! -húztam fel szemöldököm
-Oh, csak... Tudod Junghwa-nak...-motyogott az idősebbik nő a háznál
-Csak Jungkooknak akarok valamit vinni. Új szomszédot így illik köszönteni. -mosolygott édesen
Először csak rosszalló pillantásokat villantottam, de menten meglágyult a szívem, és úgy sóhajtottam egyet.
-Tudod! Csak okosan! -fenyegettem meg mutató ujjammal
Kuncogott egyet, majd hirtelen  lekapta a kis kötényét, és futott az emeletre. Öt percen belül, mint egy modell (mert ugye az is volt), úgy jött le közénk.

-Ugye jól nézek ki? Yoona, mi a véleményed? -mutatott végig magán
-Csodálatos vagy! Meg fog őrülni érted. -kezdett el csillogni a szeme, én pedig tátott szájjal néztem magam elé
-Hú , Junghwa. Gyönyörű vagy. -álltam fel és öleltem át nyakánál - Szerencsés ez a Jungkook gyerek...mint ahogyan én is az vagyok, hogy ennyire csodálatos testvérem van! -pusziltam arcon
-Köszönöm! Nagyon szeretlek titeket! -hívott minket egy csoportos ölelésre
-Mi is téged, Törpe!
Mosolygott még egyet, majd felkapta a kis dobozt, és remegő lábakkal lépett ki a házból.
-Remélem minden rendben lesz. -szusszantottam
-Semmi baja nem eshet! Nyugodj meg Szivi! -nyomott az ajtónak, és csókolt végig államtól, a nyakamig -Ki tudja mikor jön vissza!? Jó lenne valami....KÖZÖS program. -emelte ki az iménti szót
-Hahh...ne csináldh...-fogtam derekára
Tovább kínzott és nem bírtam tovább, ezért feneke alá nyúlva nyargaltam fel az emeletre, és dobtam az ágyra.
- Rossz kislány voltál! Azt hiszem meg kell, hogy büntesselek! -kúszott egy huncut vigyor ajkaim sarkába
-Rajta!

*Jungkook szemszögéből*

El sem hiszem, hogy egy iskolába járok az angyallal. Ez csodálatos.
Teljes extázisban ébredtem fel szombaton reggel. Nem értem, a tegnapi napot, miért nem kaptuk már meg szünetnek, de nem is érdekelt.
Kikászálódtam ágyamból, és a fürdőbe sétáltam. A fogamat kezdtem el mosni, amikor gondolataimba a tegnapi nap furakodott be. Az a menta hajú srác egészen szimpatikus.
Várjunk csak!
Menta haj?
Hiszen ő lakik pár házzal arrébb.
Te jó ég...minden bizonnyal ő a kiszemeltem pasija.
Szerencsés lehet.
Hmm...hogy is hívták? Yoongi!?
Igen...ez volt a neve.
Kiszakadtam gondolat menetemből, és már végeztem is a reggeli dolgaimmal. Felöltöztem, reggeliztem, és egy filmet tűztem ki célul, hogy nézzem meg. Alig indítottam el, valaki kopogott.
Az ajtóhoz ballagtam, és a kilincsre fogva kinyitottam azt.
De olyan személy érkezett, akire nem számítottam...a legszebb álmaimban sem.
-Sz...szia -üdvözölt egy széles mosollyal, kicsit illetődötten
-Szia! -köszöntem egy halvány mosoly kíséretében
-Öhm... Min Jung Hwa a nevem, de szólíts csak Junghwanak.
-Jeon Jeong Guk! De mindenki csak Jungkooknak hív.
-Tudom...-motyogott, mire felvontam a szemöldököm
Biztosan a pasija.
-Vagyis...öhm...izé...én csak...üdvözölni akartalak, és ezt átadni! -bagadozott, ami rendkívül édes volt, majd átnyújtott egy kis dobozt
-Köszönom! -mosolyogtam rá, mikor éppen sarkon fordult- Junghwa! Nem szeretnél maradni? Ismerkedni!? -vakartam meg a tarkómat szabad kezemmel
Ő csak bólintott egy hatalmas vigyorral vékonyka arcán. Beinvitáltam a lakásomba, és a kanapé felé kísértem, majd kértem meg hogy foglaljon helyet. Én hoztam innivalót, valamint egy kis harapnivalót is.
-Mesélj valamit magadról! -nézett rám kíváncsian
Megköszörültem a torkomat, és úgy kezdtem bele.
-Nos...ugye a nevemet már tudod. Tizennyolc éves vagyok, végzős, valamint egyedülálló. A családom Busanban él, van egy fiútestvérem, és röviden ennyi. -kuncogtam halkan- Most viszont te jössz! -kacsintottam
-Hát...tizenhat vagyok. Nemrég érkeztem Amerikából. Modellkébt dolgoztam kint, és tizennégy éves voltan amikor kiköltöztem. Mivel csődbe ment a cég, hazajöttem, és visszatérek a suliba úgy döntöttem. Én is egyedülálló vagyok. Nekem is egy fiútestvérem van, aki valószínűleg az osztálytársad! -pillantott rám
-Valami kis jelző? A neveket még nem tudtam megjegyezni.
-Jellegzetes menta színű haj, és... -maradt nyitva a szája, amikor megszakítottam
-Ne is mondd tovább. Ő volt az egyik legrendesebb fiú az osztályban. Öhm...Min Yoon Gi a neve? -tördeltem ujjaimat
-Ahogy mondod! -kacagott halkan- Nagyon szeretem a bátyámat. A világot jelenti nekem.
Te jó ég! Én meg azt hittem a pasija.

Még sokáig beszélgettünk, amikor megérlelődött bennem a kérdés:
-Eljönnél velem meginni valamit este? -emeltem fel kissé félve a választól a fejemet
-Igen, persze! Örömmel! -mosolygott
-Akkor, ha hatra a házatokhoz megyek?
-Tökéletes! -legyintett egyet, és távozott
Én még mindig az ajtóban álltam, és nem tudtam hinni a külvilágnak.
Komolyan? A legjobb csajjal a világon... Iszogatni fogok. Szent szar! Mennem kell készülődni. Már csak két órám maradt.

Elmentem fürdeni. Letusoltam, hajat mostam, megborotválkoztam, valamint belőttem a vizes tincseimet.

A fürdőben végezve a szekrényem előtt időzve válogattam a ruháimat. Egy fekete szaggatott farmerre esett a döntésem, egy piros pólóval társítva, valamint szintén feketében pompázó, háromnegyedes ujjú zakóval. Magamra aggattam a textileket, és egy szemceruzát megragadva, halványan erősítettem a szememen.
Felvettem a cipőmet is, és teljes készültségben indultam el öt óra ötvenötkor.
Annyira ideges voltam, hogy még az ajtóban állva, leültem a lépcsőre, és néztem ki a fejemből, de rájöttem hogy elfogok késni, így rávettem magamat az indulásra.
Sétáltam a poros úton, míg meg nem pillantottam a megfelelő házat. Csengettem, majd néhány pillanat múlva Junghwa nyitott ajtót.
-Szia! -üdvözölt újra
-Szia! Öhm... Gyönyörű vagy!... és még össze is öltöztünk-dicsértem meg, majd kezdtem el halkan kuncogni- Indhatunk?
-Köszönöm! Igen, tényleg.-pirult el- Máris! Csak felkapom a táskámat.

Két perc múlva együtt indultunk el és szeltük az utakat, mikor megérkeztünk egy jól kinéző bárhoz.
-Azt hiszem itt is vagyunk! -érintettem meg hátát, és indultunk el a bejárat felé
Bent levettem a kabátját, és átfúrtuk magunkat a bulizó tömegen, ahol aztán leültünk a pulthoz.
Kezdésként egy-egy felessel indítottunk, de ez csak tényleg a szó szerinti kezdet volt.
Később már mindenféle kevert cuccot ittunk, koktélokat rendeltünk és tiszta, méreg erős italokat fogyasztottunk.
Hamar sikerült megjönnie a jókedvünknek. Elmentünk táncolni Junghwa ötletére. Én díjaztam az ötletet, hiszen remekül táncoltam világ életemben.
A testhez feszülő ruhájában eszméletlenül jól kirajzolódott fenekének alakja...de természetesen más idomait is mutatta.
Bár nem ilyen vagyok józanul, ittas állapotban senki nem ismerne rám.

Olyan vadul táncoltunk, és simultunk egymáshoz, hogy a nemesebbik tagom reagálni kezdett tetteinkre.
Kisebb idő elteltével csak szon kaptam magam, ahogyan Junghwa a nyakamba karolva szuggerálja szemeimet övéivel. Azok a gyönyörű telt ajkak...annyira kívánatosak, és csábítóak.
Nem bírtam ellent állni vágyaimnak, így lassan közeledtem felé, majd hirtelen az ajkaimra tapadt, legnagyobb meglepetésemre.
Dús párnáink csak mozogtak, majd beengedve őt üregembe, megízlelhettem nyelve munkáját is.
Minden részem beleremegett a különös érzésbe.
Levegőhiány miatt váltunk el egymástól, és homlokunkat egymásnak tapasztva pihengettünk míg időnk engedte.
-Menhjünkh haza...-sóhajtoztam, mire ő egy szájharapással reagált
Úgy gondoltam, ideje lesz mennünk, mielőtt még tovább lépünk egy másik fokozatra, én pedig kifejezetten nem akartam megdönteni az első éjszakán.

Lassan sétáltunk át minden utcán, a hosszú oszlopokon csüngő fény világításának kíséretében,  mígnem a sajátunkhoz értünk. A házánál megálltunk, és egy csókot, inkább puszit adtunk egymásnak búcsúzásképp a másik arcára. Halkan nyitotta ki az ajtót és még egy utolsó intés után indultam el, mikor belepte a ház sötétsége.

Egyszerűen csodálatos volt ez a nap. Amikor reggel átjött hozzám, és olyan aranyosan bemutatkozott, remegő lábakkal. Aztán mikor félénken, ideges hangon kérdeztem rá, hogy eljönne-e velem egy randira, majd igent mondott...és amikor már a helyszínen voltunk, és jól éreztük magunkat. Az a felhőtlen, napsütéses érzés, mely melengette aprócska szívemet. Majd amikor az ajkait az enyéimre tapasztotta, és ezt a pinduri kis éltető szervet megdobogtatta a cselekedete. Annyira gyönyörű volt...szó szerint egy csoda.
Kell nekem...megkell szereznem őt. És meg is fogom!

Otthon automatikusan ledobtam fáradt, lomha testemet a puha ágyamba, míg nem másodperceken belül birtokába vett az álmok csodás, szinte már mesés birodalma.